Még maradt idő a teljes értékű támogatás igénylésére

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Meghosszabbították tíz nappal az egységes mezőgazdasági támogatások – teljes értékű – igénylésének határidejét. Mostantól az állattartó egyesületek is kérelmezhetik a juttatásokat.

Szabó Kamilla-Mária

2016. június 01., 11:262016. június 01., 11:26

Az előírások értelmében március elseje és május tizenötödike között igényelhető az egységes mezőgazdasági támogatás mind állatokra, mind földterületekre. Idén azonban a kérelmezéshez szükséges informatikai rendszer hiányossága, az állattenyésztési támogatásokkal kapcsolatos le nem tisztázott feltételek miatt május 31-éig hosszabbították meg a határidőt.

Kérhető támogatások
A területalapú támogatások esetében maradtak az eddigi formák: az alaptámogatás mellett kérhető az újraosztott-, a zöldítési-, a fiatal gazdáknak járó támogatás. Támogatással segítik a következőkben is a  növénytermesztésre alkalmas szántőföldek és a hátrányos helyzetű területek tulajdonosait, de kérhetők az ökológiai gazdálkodási és az agrárkörnyezet-gazdálkodási intézkedések is. Újdonság lesz viszont a kisgazdáknak szánt, valamint az őshonos, kihaló félben lévő állatokat tenyésztők által kérhető támogatás. Az állattenyésztési támogatások közül továbbra is kérhető az átmeneti országos kiegészítő támogatás keretében a szarvasmarha utáni, amely legkevesebb három felnőtt állat esetén igényelhető, a három tonnán felüli tejtermelés után kérelmezhető, illetve továbbra is lesz a legkevesebb 50 juh és 25 kecske anyaállatra igényelhető. Továbbá a tavalytól életbe lépett összekapcsolt támogatás révén a bivaly-, juh-, kecske-, húsmarha-, fejőstehéntartók plusztámogatást is igényelhetnek.

Kedden újabb határidő-módosítást hagytak jóvá, ennek értelmében még tíz napig, június 10-éig letehetők a teljes értékű kérelmek. Azt követően pedig 25 napig, napi egy százalékos késedelmi kamat fejében elfogadják az igényléseket – számolt be az újdonságról Haschi András.

A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője elmondta, „tegnap (kedden – szerk. megj.) jelent meg az állat-egészségügyi hivatalnak egy új törvénymódosítása, miszerint az állattartó egyesületek is rendelkezhetnek az általuk kiadható farmszámmal – ezáltal pedig igényelhetnek támogatást. Tehát a hosszabbítás elsősorban annak köszönhető, hogy az érintett egyesületek is kérelmezhessenek teljes értékű támogatást”. Hargita megyében 31 állattartó egyesületet tartanak számon.

Megtudtuk az igazgatótól azt is, hogy Hargita megyében a gazdák többsége már letette az igényléshez szükséges ügycsomót, így nem lesz jelentős változás az igénylők számában az elkövetkező tíz napban. A becsült, közel 26 500 kérelemből már 25 800-at letettek az APIA irodáiban, amelyekben mintegy 170 ezer hektár területre igényeltek támogatást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés