Fotó: Pál Árpád
A kötelező tantárgyak írásbeli vizsgájával, a matematika vagy történelem próbával folytatódott szerdán az érettségi.
2016. július 06., 19:062016. július 06., 19:06
Hargita megyében a kötelező tantárgyakból zajló szerdai vizsgára összesen 2146-an iratkoztak be és 2070-en jelentek meg a vizsgaközpontokban. Három végzősnek a különböző tantárgyversenyeken elért eredményei miatt nem kellett írásbeliznie, 73-an pedig úgy döntöttek, nem vesznek részt az írásbelin. Erről a próbáról senkit nem zártak ki csalási kísérlet miatt – nyilatkozta érdeklődésünkre Görbe Péter megyei főtanfelügyelő.
Matematikából négy tételsor volt a különböző tagozaton végzettek számára. Hodgyai László matematika szakos tanfelügyelő úgy értékelte, hogy a tételek felépítése és feladatai az előző évekéhez hasonlóak voltak, egy diákot sem érhetett meglepetés. Sipos István tanfelügyelő szerint a történelem tétel megoldása sem okozhatott problémát. „Aki készült történelemből, annak nem okozhatott nehézséget a tétel megoldása. Nagyon hozzáférhető tételsor volt idén” – összegzett Sipos.
Az érettségi pénteken a választható tantárgyak írásbeli vizsgájával ér véget. A vizsganaptár szerint az első eredményeket július 12-én függesztik ki, és este nyolc óráig nyújthatnak be óvást a jegyükkel elégedetlen diákok. Az óvások kivizsgálása, újrajavítása július 13–15. között zajlik, 16-án pedig közzéteszik a végleges eredményeket.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
Családokat, népviseletbe öltözötteket és „civileket” is várnak szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredába és Csíksomlyóra. Az egész napot felölelő program alatt a néptánc, a népviselet, a népi hagyományok lesznek főszerepben.
szóljon hozzá!