
Fotó: Sándor-Nagy Tünde
Sikeres volt a székelyudvarhelyi, Föld-napi medertakarítás, a város területén lévő folyóvizek medreiből nagyon sok, ember által eldobott szemét gyűlt össze. Az akcióban mindössze egy önkéntes vett részt.
2011. április 26., 15:492011. április 26., 15:49
2011. április 26., 16:192011. április 26., 16:19
Ötven résztvevő, egy önkéntes és kétszáz darab, szeméttel teli 120 literes nejlonzsák – ez a mérlege a polgármesteri hivatal által szervezett múlt heti medertakarítási akciónak. Nagypéntekre való tekintettel a Föld napját megelőző napon, azaz április 21-én került sor az éves medertakarításra Székelyudvarhelyen. Az akcióban nagyjából ötven ember vett részt, köztük szociális segélyben részesülő személyek, a polgármesteri hivatal munkásai, illetve jó pár irodai dolgozó, valamint a hulladékgazdálkodási vállalat irodai személyzete – mondta el Csendőr Zsuzsanna, a városháza környezetvédelmi felelőse.
A polgármesteri hivatal korábban közölte, hogy minden segítséget szívesen fogadnak, és civil szervezetek, iskolák, baráti társaságok jelentkezését is várják, ám mindössze egy önkéntes személy jelentkezett a medertakarításra. A résztvevők kilenc órától gyűjtötték a szemetet a Nagy-Küküllő városi szakaszán, illetve a Varga-, Fehéres-, Árpád-, Bosnyák- és Szejke-patakok medrében, az akcióra előkészített kétszáz darab 120 literes nejlonzsák mind megtelt az emberek által kidobott vagy a folyó által hozott hulladékkal – tájékoztatott a környezetvédelmi felelős.
„Sajnos nagyon nem csökken a szemétmennyiség, és sajnos az az elterjedt szokás, hogy falvakban is sok helyen a patakpartra öntik a szemetet, áradásokkor azt a víz behozza, és mindenhova fel van akadva. Nagyon sok a nejlonzacskó és az olyan szemét, amit a víz hozott” – fogalmazott a tapasztaltakról Csendőr Zsuzsanna. Ami a legszemetesebb részeket illeti, elmondta, a Nagy-Küküllő felső szakaszán, a terelőúton található híd környékén gyűlt össze a legtöbb hulladék, illetve szintén csúnya látványt nyújt a terelőút végén a híd alatti folyószakasz is, ráadásul ez a rész megközelíthetetlen, így azt nem is tudták megtisztítani.
A hivatal környezetvédelmi felelőse szerint jellemző, hogy sokan általában a hidak alatt, illetve mellett szabadulnak meg a szeméttől, különösen a nagy piac mögötti vasúti hídnál. A patakmedrek közül a Szejke-patak Holló utcával párhuzamosan futó szakaszán volt a legtöbb szemét.
Javasolni fogja Craiova polgármestere, hogy a város tiszteletbeli polgárává avassák azt az indiai – mint utólag kiderült, nem nepáli – vendégmunkást, aki megmentette a befagyott tóba esett ötéves kislány életét.
A Intelligens Energia Egyesület (AEI) szerint a háztartási villamosenergia-fogyasztók akár 35 százalékkal is csökkenthetnék a számláikat, ha szolgáltatót váltanának, mivel a piacon jelenleg 1 lej/kWh alatti ajánlatok is elérhetők.
Tavaly összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti balesetet történt országos szinten, kevesebb, mint az előző évben – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
szóljon hozzá!