Már nem lehet „csak úgy” betérni egy cserére

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Az előrelátó gépkocsi-tulajdonosok tudják, hogy időben fel kell készülni a téli vezetési körülményekre, ezért sokan már szezon előtt lecseréltetik járművük nyári gumiabroncsait. Mások viszont az utolsó utáni pillanatra halasztják ezt a műveletet. A székelyudvarhelyi szerelőműhelyekben gőzerővel folyik a munka, már most több napot kell várakozni a cserére.

Dósa Ildikó

2016. október 19., 20:412016. október 19., 20:41

2016. október 19., 21:132016. október 19., 21:13

A KRESZ szerint – és a közhiedelemmel ellentétben – nem novembertől márciusig kötelező a téli gumiabroncsok használata, hiszen azt az időjárási viszonyok határozzák meg. Mivel sok udvarhelyi utazik át a Hargitán, ahol a napokban téli útviszonyok uralkodtak, már múlt hét óta megszaporodott a helyi szerelőműhelyek munkája.

Máté Antal, egy autógumikat forgalmazó és szerelő székelyudvarhelyi vállalkozás vezetője elmondta, múlt hét közepétől már csak két napra előre tudnak időpontot adni az autótulajdonosoknak az  abroncscserére. Bár napi munkaprogramjukat még nem kellett meghosszabbítaniuk, kénytelenek szombaton is nyitva tartani.

A műhelyben megforduló magánszemélyek jó része gyakran jár Csíkszeredába, és mivel a Hargitán már havazott, igyekeztek téli gumikat szereltetni kocsijukra. Ugyanakkor, ha 7 Celsius-fok alá esik a levegő hőmérséklete, a rendőrök is ellenőrzik a gumik állapotát – hívta fel a figyelmet. Az árakról érdeklődve megtudtuk, hogy az olcsóbb téli gumi darabja száztíz lejért szerezhető be, a márkás termékek ára azonban – mérettől függően – az ezerötszáz lejt is eléri.

Múlt hét óta már négy napos a várólista a zetelaki gumiszervizben. Sándor Levente többéves tapasztalata szerint karácsonyig nem lesz jobb a helyzet, ellenkezőleg, „amint Udvarhelyen és környékén lehull az első hó, a megkésett sofőrök elkezdenek kapkodni, ezért még jobban kinyúlik a várakozási idő”.

Aki előre tervez és felelősségteljesen áll a vezetéshez, nem várja meg, míg lehull a hó, hanem időben átcseréli a nyári gumit télire, így nem kell napokig a szerelőműhelyek előtt türelmetlenkednie és toporognia – mondta Benedek Sándor. Székelyudvarhelyi műhelyében négy éve vállalja a gumiabroncsok szakszerű tárolását azok számára, akik rendszeresen járnak hozzá. Vízálló krétával felírják rájuk a rendszámokat, így mindig tudják, melyik gépjárműre kell majd újból felszerelniük. A gumi állapotát befolyásolja a tárolás körülménye, az út minősége, valamint az autó műszaki állapota – ismertette a szakember. Az abroncsok időtartamával kapcsolatban az a tapasztalata, hogy a védett helyen tárolt régebbi gumik jobb állapotban vannak, mint a nem szakszerűen tárolt újabbak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés