
Fotó: Csató Andrea
A székelyudvarhelyi Márton Áron téren kiállított Magyarország-címer megrongálása és a szejkefürdői mofettára festett magyarellenes felirat miatt is rendőrségi feljelentést tett a városháza. Utóbbi helyen már eltüntették a rongálás nyomait.
2025. október 10., 07:592025. október 10., 07:59
Hat éve egy állandó kiállítás részeként helyezték el a székelyudvarhelyi Márton Áron téren a város, Udvarhely vármegye, Magyarország, Erdély és a testvérváros Pestszentlőrinc kőből kifaragott címerét. Zavaczki Walter alkotásaival az 1941. szeptember 5-én kihelyezett, majd az elmúlt rendszerben eltávolított domborműveket pótolták a Patkóban. A megvalósításhoz szükséges összeget Budapest, Soroksár, Budavár és Pestszentlőrinc közösen ajánlotta fel a városnak.
Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője a Székelyhonnak elmondta, a rongálás az elmúlt hétvégén történhetett, és a tettes Magyarország címerében tett kárt:
megrongálta a jelkép részét képező koronát,
a darabokat pedig szétszórta a Patkóban,
ugyanakkor a rajta lévő bronzkeresztet eltávolította és vélhetően magával vitte.
A szóvivő hangsúlyozta, intézményük feljelentést tett a rendőrségben, amelynek munkatársai kedden el is végezték a helyszínelést és nyomozást indítottak. A vizsgálatokat segíti, hogy
A városvezetés bízik abban, hogy mihamarabb sikerül megtalálni a tettest.
Fotó: Csató Andrea
Zörgő Noémi rámutatott, a hivatal mindenképp szeretné helyreállíttatni a megrongált címert, amelyet a Haáz Rezső Múzeum munkatársai meg is vizsgáltak már. A helyreállítás érdekében restaurátorokkal, illetve az alkotóval is felveszik a kapcsolatot.
Éppen a megrongált címernél zajlott a helyszínelés, amikor arról értesültek, hogy magyarellenes feliratokat festettek a Szejkefürdőn lévő mofetta falaira – magyarázta a szóvivő. A gyűlöletkeltő szöveget nagy fekete betűkkel írták, ezek között olvasható a „Muie Ungaria”, illetve a „Romania 1918.”
Eltüntették a magyarellenes feliratot
Fotó: Csató Andrea
Szakács-Paál István polgármester Facebook-bejegyzésében úgy vélte, hogy szombaton történhetett a rongálás, amelyet a Csíkszeredában játszó Kolozsvári U futballcsapat szélsőségesen nacionalista szurkolói követhettek el, akik egyébként zászlókat is szaggattak Udvarhelyszéken.
Zörgő Noémi rámutatott, ez esetben is feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen a hatóságoknál, ám időközben hivatalból is nyomozást indítottak a rendőrök. Megtörtént a helyszínelés, így
Zajlik a nyomozás
A történelmi címer megrongálásának ügyében nyomozás zajlik, így nem adhatnak bővebb információt az esetről – közölte kérdésünkre Maria Plumbu, a Hargita Megye Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szejkefürdői, jelenleg használaton kívüli mofetta falára írt „obszcén üzenetek” esetében rongálás miatt indított vizsgálatot a hatóság.
Fotó: Csató Andrea

Ismeretlenek rongálták meg a napokban a székelyudvarhelyi Márton Áron téri címert. A székelyudvarhelyi városvezetés ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen – olvasható a polgármesteri hivatal közleményében.

Magyarellenes falfirkákkal rondították el a szejkefürdői mofetta falait – adta hírül Facebook oldalán Székelyudvarhely polgármestere. Az elkövetők szerinte a kolozsvári U futballcsapat szurkolói lehettek, akik székely zászlókat is leszaggattak.
Nem hisz abban, hogy megvalósul a Korond-patak végleges elterelése a parajdi sószorosnál, ám mindenképp szükség van egy lebetonozott mederre a kiépített csőrendszer mellett – állítja a kivitelező cég munkapontvezetője, Paul Bejan.
Szerencsére csak anyagi kár keletkezett a hétfő esti balesetben, amely során egy nyergesvontató sodródott le a 13A jelzésű országútról Farkaslaka határában – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Többször is károkat okozott az elmúlt években egy megtermett hím medve Székelykeresztúr, illetve Románandrásfalva község környékén. Legutóbb juhokat ölt, és az emberekre is veszélyt jelentett az egyed, ezért kénytelenek voltak kilőni.
Nehezebb lesz feljutni kedden a Cserehát-negyedbe, hiszen lezárják az Éltetőkút utcát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Bíróság elé kerül egy büntetőügy, amelyben a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója, László Szabolcs is érintett. Az ügy egy tavaly nyári incidensből indult, és jelenleg a Székelyudvarhelyi Bíróság előzetes tanácsa vizsgálja.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.
Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.
Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.
Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.
szóljon hozzá!