
Fotó: Thomas Campean
Betörték a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ bejártatát keddre virradóra. Bár a korábbi információk szerint egy tujával történt a rongálás, a térfigyelők felvételei alapján kiderült, kevéssel éjfél után az egyelőre ismeretlen tettes az épület termopán ablakos ajtaját lábbal rúgta be, azonban nem hatolt az épületbe.
2015. április 07., 13:132015. április 07., 13:13
2015. április 07., 17:132015. április 07., 17:13
Minden hétvége után egy rakás szemetet gyűjtenek össze az intézmény környékéről, a tujafákat is rendszeresen megrongálják, de eddig még sosem rongálták meg az épületet – mondta el Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási központ marketing- és tanulmányi igazgatója. Az intézmény vezetőségét éjszaka egy órakor hívták a helyszínre, szerintük a garázdálkodás nem sokkal éjfél után történhetett. Egyelőre még nem azonosították be a tetteseket, azonban az intézmény két infravörös kamerával van felszerelve, ez rögzítette az eseményeket.
A főiskola épülete mellett kedd délelőtt is látható volt a garázdálkodók után maradt szemét, a Kőkacsa téren a megrongált padok mellett széttört üvegeket, fémdobozokat, zacskókat, pirostojások héját és ételmaradékot is hagytak az egyelőre ismeretlen tettesek. A bejárati ajtó üveges részét ideiglenesen egy hirdetőtáblával javították ki, az intézmény illetékesei szerint az üveg kicserélése száz euróba is kerülhet.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a sértett fél még nem tett feljelentést, ezért egyelőre nem indítottak vizsgálatot az ügyben. Hozzátette, amennyiben az érintettek feljelentést tesznek, a rendőrség elkezdi a nyomozást, az elkövetők ellen rongálás gyanújával indulhat eljárás.
Geréb László, a MÜTF Oktatási Központ ügyvezető igazgatója kedd délután tájékoztatott, hogy az intézmény térfigyelő kamerái rögzítették a rongálást. A felvételek szerint egy csoport tizenéves fiatal tartózkodott az intézmény bejárata előtt, az egyik személy az ajtó elé helyezte a cserépbe ültetett tuját, majd visszatért beszélgetni a társaságához. Ezt követően az illető ismét a bejárati ajtóhoz ment, majd berúgta az ajtó üveges részét. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy feljelentést tesznek a rongálók ellen, és a kamerák felvételeit is átadják a rendőrségnek.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!