
Fotó: Barabás Ákos
A tavalyi arányhoz képest idén jelentősen nőtt a helyi adókból és illetékekből befolyt összegek nagysága Székelyudvarhelyen.
2016. december 11., 18:122016. december 11., 18:12
A szeptemberi határidő végéig összesen 50 488 kifizetés történt a polgármesteri hivatal adóosztályának adatai szerint. A határidő lejárta után, múlt hét végéig még 3691 befizetés volt. Ez közel 93 ezer lejes adóbevételt jelent az önkormányzatnak. A tervezett teljes adóbevétel ebben az évben valamivel több mint százezer lej volt, így a befolyt összeg 92 százalékos megvalósítást jelent a tavalyi 76 százalékhoz képest, amikor a tervezett 113 ezres bevételből az év hasonló periódusában csupán 86 ezer lej folyt be a városkasszába.
Idén a természetes személyek 86 százaléka fizette be az épületadót, míg tavaly ez az arány 68 százalék volt. Jogi személyek esetében az épületadók befizetési aránya ebben az évben 90 százalék, míg 2015-ben 79 százalék volt. Gépjárműadót idén a természetes személyek 64 százaléka fizetett, ez tavaly csupán egy százalékkal volt kevesebb.
A jogi személyek esetében egészen másként alakul a kifizetés: míg a múlt évben közel 65 százalékuk fizette ki gépjárműadóját, ezt idén csupán 58 százalékuk tette meg. A területadót is kevesebben fizették ki ebben az évben: míg 2015-ben a természetes személyek közel 78 százaléka rótta le adósságát, 2016-ban már csak 74 százalékuk, a jogi személyeknél pedig az idei 56 százalékos arány jóval elmarad a tavalyi 71 százaléktól – tudtuk meg a polgármesteri hivatal sajtóosztályától.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!