Látványos futamot ígérnek Zeteváralján

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Nemcsak ügyességüket, hanem szépségüket is összemérhetik a székely lovak vasárnap, július 27-én az Udvarhelyszéki Vágta Zeteváralján megrendezendő harmadik futamán.

Veres Réka

2014. július 25., 10:332014. július 25., 10:33

Az eddigi futamok legjobb pályáján versenyezhetnek vasárnap az udvarhelyszéki lovasok, hiszen az agyagfalvihoz hasonlóan egyenes terep lesz a Köves dombon. Mivel hosszabb pályáról van szó, jobban el lehetett helyezni az akadályokat, így nemcsak a versenyzőknek lesz izgalmas, hanem a nézők számára is látványosabbnak ígérkezik a Zete futam – mondta el portálunknak Kovács-Nemes László versenyigazgató.

„Biztató és lelkesítő látni a csapatok teljesítményét. Lévén, hogy ez az első ilyen jellegű ügyességi verseny, amit falusi fiataloknak szerveznek, várható volt egy fejlődési folyamat, azonban már most látni a lovakon, hogy jövőre nagyon jók lesznek” – tette hozzá Kovács-Nemes, aki szerint a gyakorlat által mind a lovak, mind pedig a lovasok jobban teljesítenek. Utóbbiak kezdeti bizonytalansága eloszlani látszik, egyre többen jelezték, hogy a vetélkedőt látva már bánják, nem jelentkeztek. Várhatóan az összes versenyben lévő település triója lovagol majd vasárnap a Nemes Székely Nemzet Lovas Közössége 2014 elnevezésű vándorkupáért, emellett mintegy húsz egyéni versenyző is összeméri ügyességét.

További két lovas programmal teszik színesebbé a Zete futamot: előbb rönkhúzóversenyen vehetnek részt a lovasok – az ihletet a környékbeli fakitermelésből merítették –, majd lovaik szépségével is vetélkedhetnek a tulajdonosok. „Lesznek olyan lovak, amelyek kifejezetten erre a szépségversenyre érkeznek, de számos olyan állat is részt vesz, amelyik napközben a pályán teljesít” – tette hozzá Kovács-Nemes László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés