Kultúrabemutató a Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Kedvezett az időjárás a 49. Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválnak, gyönyörű napsütés koronázta meg a különböző kisebbségek szabadtéri előadásait vasárnap. A piknikező közönség ismét a hazai kisebbségek hagyományaiból, táncaiból és zenéjéből kaphatott ízelítőt.

Veres Réka

2015. május 17., 18:462015. május 17., 18:46

Színes lett a Szejkefürdő a kisebbségek népviseleteitől, a fesztiválon az érdeklődők a hazaiak (Boróka, Kékiringó, Seríttő) mellett finn, szerb, ukrán, török-tatár, horvát, görög, szász, örmény, orosz-lipován, valamint rutén néptánc- és népdalcsoportok előadásait tekinthették meg, a kíváncsibbak pedig akár kérdéseiket is feltehették a díszes népviseletű csoportoknak.

Főként körtáncokat ad elő az aradi Kud Kolo szerb néptánccsoport, táncaikra általában a játékosság jellemző. A csoport már tavaly is jelen volt a Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon dinamikus táncaival. „Ruháink elég régiek, többen száz évnél is idősebb népviseletet hordunk: bocskort, virágmotívumokkal díszített zoknit, alsószoknyát, hosszú szoknyát, szintén virágmotívumokkal díszített kötényt és mellényt. A népviselet része továbbá az érmékből készített nyaklánc, amely korábban különbséget tett a szegények és gazdagok között” – magyarázta Kovács Henrietta, aki társaival együtt dinamikus, színházi elemekkel teli körtáncot ad elő, ugyanis ez jellemző a szerb hagyományra. Csupán néhány településen terjedt el a páros tánc, ez is vélhetően a magyar, szabadkai, bácskai táncok hatása. A Kud Kolo néptánccsoport jelenleg mintegy hatvan tagot számlál, annak ellenére, hogy egyre többen csatlakoznak, kevés olyan tag van, aki szerb ajkú.

Első alkalommal vett részt a Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon a tulcsai Zadunaiska Sici ukrán népdal- és néptánccsoport. „Jelenleg mintegy negyven tagot számlál a csoport, főként azok csatlakoznak, akik a széphez vonzódnak. A tánc az öröm nyelve, mi pedig azért jöttünk, hogy a multikulturális Románia részeként kifejezzük boldogságunkat” – magyarázta Dumitru Cernencu, a Romániai Ukránok Egyesület tulcsai képviseletének elnöke. A néptánccsoport nyolc hagyományos színpadi viseletet kapott ajándékba a volt ukrán elnöktől, Viktor Juscsenkótól. Szembetűnő népviseletüket a tűzpiros uralja, emlékeztetve az ukrán nép küzdelmekkel teli véres múltjára – avatott be a részletekbe Dumitru Cernencu. A tűzpiros mellényeket és ruhákat virágminták díszítik. A fiatal lányok színes virágokból összeálló pártát hordanak, míg a férjes asszonyok kendőt vagy egy szál virágot. A pazar fejkoszorút színes pántlikák egészítik ki, ezek jelképezik az ember és a természet kapcsolatát. A férfiak népviseletén érezhető a kazákok hatása, a bő vászoningekkel buggyos piros nadrágot hordanak.

Főként az iskolás párok csatlakoznak a Szebeni Német Fórum szász néptánccsoportjához – magyarázta Vlad Popa, a csoport egyik tagja. Mint kiderült a szász néptáncosok nem első alkalommal táncolnak a szejkei fesztiválon, emellett számos külföldi, többnyire osztrák és német rendezvényen is fellépnek. A csoport kifejezetten szereti a szabadtéri színpadot, és örvendenek, hogy Udvarhelyen mindig alkalmuk van jobban megismerni a hazai kisebbségek kultúráját. A fiatal táncosok egyébként elragadónak találják a székely tájat, illetve a székely ételeket.

Régi és új táncokat ad elő a Hayakaghak örmény néptánccsoport. Esztegár Erika szerint ezzel az örmény kultúrát élesztik újra. A csoport a mintegy kétszáz lelket számoló szamosújvári örmény közösséget képviseli, azonban a néptáncosok szerint a közösségből csupán hatvanan ragaszkodnak szorosabban a hagyományokhoz. Erika szerint az örmény táncok különlegesek, ugyanis ritmusosabbak és harciasabbak a megszokottnál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés