Kritikus tömeg kritikus időben

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Nem mindegy, mit és hogyan játszanak a gyerekek: lehetőleg már kis korban hozzá kell szoktatni őket a szabad levegőn zajló időtöltésekhez, s ezáltal kialakítani mozgáskultúrájukat – vallják azok, akik aktívan bekapcsolódtak a székelyudvarhelyi Mobilitás hete programjaiba. A hétfőn lezárult rendezvénysorozat az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet – az utolsó nap délelőttjén a tornázó gyerekeké, míg délután a bringás felnőtteké volt a főszerep.

Bálint Kinga Katalin

2014. szeptember 23., 10:572014. szeptember 23., 10:57

Négy napig zajlottak az egészséges életmód, illetve a testmozgás fontosságát hangsúlyozó programok Székelyudvarhelyen, az immár negyedik alkalommal megszervezett Mobilitás hetén: a szervezőknek múlt csütörtökön, pénteken és szombaton, illetve hétfőn számos érdeklődőt sikerült megmozgatniuk. A legaktívabb nap minden bizonnyal a hétfői volt: a délelőttöt szabadtéri testnevelésóra, a délutánt az immár hagyományossá vált bringás felvonulás, azaz a Critical Mass tette színessé.

Gyerekzsivaj a Patkóban

Hétfőn tizenegykor felszabadult gyerekek zsivaja töltötte be a Márton Áron teret: Vass Imre és Kassay Attila, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium sporttanárai vezetésével mintegy nyolcvan óvodás és kisiskolás tornázott a szabad ég alatt, a pedagógusok és szülők büszke tekintetétől kísérve. Mivel a borús ég is kitisztult néhány órára, minden adott volt ahhoz, hogy frissen, fitten indítsák ezt a hetet. A Refi harmadikos diákjai, illetve a Ficánka Napközi Otthon nagycsoportosai a bemelegítés után csapatversenyeken vehettek részt – a kisebbek a nagyok méltó ellenfeleinek bizonyultak, hiszen, mint Antal Csilla, a napközi vezetője kifejtette, az apróságok mindennapjainak szerves része a tornázás, amelyet lehetőség szerint a szabadban végeznek szervezett formában. Mind a városi, mind intézményen belüli programokba bekapcsolódnak: több éve szerveznek különféle egészségmegőrző programokat, egyebek közt oviolimpiát, jelenleg pedig egy európai uniós projektben vesznek részt, amely az egészségtudatos magatartás kialakítását célozza. A napközi közössége egész héten sportlázban ég: pénteken a városi sportpályán családi futónapot tartanak a testi-lelki egészség jegyében.

Mozgásszegény életmód: a ráknál is rosszabb

Fontos, hogy fejlődjön a gyerekek mozgáskultúrája: a fiatalok jó része csupán a virtuális játékokat ismeri, a mozgásszegény életmód azonban bizonyos értelemben a ráknál is rosszabb, hiszen annál sokrétűbb és mélyrehatóbb következményei lehetnek a gyerek későbbi életére – fejtette ki Vass Imre testnevelés-oktató, hozzáfűzve, lelkesen támogat minden olyan programot, amely a testmozgás, az egészséges életmód népszerűsítését célozza. Apaként is látja, a televízió nem jó bébicsősz: azoknak a gyerekeknek, akik szigorúan a négy fal között nőnek fel, egy egyszerű fogócska szabályait is nehéz elmagyarázni. A legfontosabb az lenne, hogy a szülő jó példával járjon elöl – fogja kézen és vigye sétálni, túrázni, ültesse és üljön ő is kerékpárra –, mert a hiteles magatartás a gyerek kedvét is meghozza a sportoláshoz. A másik fontos tényező a sportban a fegyelem kialakítása: nehéz út vezet odáig, amíg a tornatanár a hangyabolyként nyüzsgő gyereksereget megtanítja szervezetten tornázni, de minden korosztálynál más módszerekkel lehet eredményre jutni.

Esőben, sárban is népszerűsítettek

A hétfőn délután öt órára meghirdetett Critical Mass (kritikus tömeg) kerékpáros felvonulást az eső sem mosta el: körülbelül húsz elszánt részvevő dörgéstől, villámlástól kísérve is végigkarikázott a városon esőkabátban vagy esernyővel. A biciklisek a Bethlen-negyedi parkból indultak, onnan a Bethlen Gábor, Vásártér, Nicolae Bălcescu, Tamási Áron, Sziget és Kossuth Lajos utcákon karikáztak végig, majd a Márton Áron téren közös fotót készítettek és magasba emelték bringáikat. A rendezvényen részt vett kilencedikes diákok, Grittó Roland, Szaniszló Roland, Kiss Csaba és Incze Zoltán elmondták: harmadikos koruk óta sportolnak, így most sem hagyhatták ki az alkalmat, hogy kiálljanak a testmozgás népszerűsítése mellett.

Amikor rendőr népszerűsíti a bringázást
Az előző napokban is számos figyelemfelkeltő akciót szervezett a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Bringázz, Udvarhely! Mozgalom, a Feel Good Sportegyesület, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács, illetve az Udvarhelyi Info Egyesület a Mobilitás hete során. Csütörtök délután körülbelül harminc kerékpáros zárta le rövid időre az autós forgalmat „Vigyázz ránk!” feliratú táblákkal, míg pénteken Constantin Agache, a rendőrség közlekedésrendészeti főosztályának vezetője osztogatott bringás életmódot népszerűsítő kiadványt a Városháza téren áthaladó autósoknak, bicikliseknek és gyalogosoknak. Szombaton a szejkefürdői borvízmúzeumig kocogott a közös futás mintegy harminc részvevője – a futókat a múzeumban díjmentesen körbe is kalauzolták. Nagy népszerűségnek örvendtek a városközpont környékén kihelyezett, a bringázást népszerűsítő színes feliratokkal ellátott roncsautók is, amelyekkel a rendezvénysorozat teljes ideje alatt lehetett fotózkodni – számos fénykép mostanra közösségi oldalakon is megjelent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés