
„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy mint Székelyudvarhely 2015–2020-as fejlesztési stratégiájának készítői, a RegioConsult csapata is csak a sajtóból értesült, hogy a polgármesteri hivatal közvitára bocsátotta a dokumentumot. A stratégia készítőiként meglep minket, hogy erről a sajtóból kell értesüljünk, bár a hivatal részéről jelezték, hogy a szerződés értelmében lesz egy közvita” – reagáltak nyílt levélben a fejlesztési stratégiát készítői.
2016. április 18., 13:492016. április 18., 13:49
Az alábbiakban közöljük a RegioConsult csapatának levelét.
„A dokumentumot már hónapok óta átadtuk a Polgármesteri Hivatalnak, és nyomatékosan kértük a megbízóinkat 2015-ben, hogy a közvitát kezdjük el, és zárjuk le a múlt év folyamán, nem szeretnénk, ha egy ilyen fontos dokumentum a kampánycsaták részévé váljon. A stratégia készítésének folyamata során számos konzultációt folytattunk vállalkozókkal, civil szervezetekkel, különböző társadalmi csoportokkal, és számos szakembert vontunk be különböző területekről. Sajnos a Polgármester Úrnak egyetlen nyilvános konzultáción sem sikerült részt vennie, és az elmúlt másfél évben csupán egyszer volt alkalmunk egyeztetni a stratégia kapcsán Székelyudvarhely Polgármesterével.
A város szülötteinként is az volt a célunk, hogy egy olyan dokumentum szülessen, ami érdemben
segítheti Székelyudvarhely és Udvarhelyszék fejlődését. Úgy gondoljuk, hogy a város fejlesztési
stratégiája nem pusztán azért készül, hogy pályázni lehessen, hanem Székelyudvarhely hosszú- és
középtávú jövőképét kell tartalmaznia és ezáltal irányt mutatni a mindenkori városvezetés számára.
Éppen ezért elengedhetetlen, hogy megtörténjen egy sokoldalú és alapos közvita, megadva a
lehetőséget minden városlakó és szervezet számára, hogy megfogalmazza a jövőképre és a
fejlesztési irányokra vonatkozó elképzelését.
Mint a stratégia készítői örülünk, hogy végre nyilvánosságra került a stratégia, és minden
észrevételt, konstruktív hozzászólást szívesen veszünk, megpróbáljuk beépíteni a dokumentumba.
Bízunk benne, hogy ez a stratégia egy hasznos, konstruktív jellegű dokumentum
lesz Székelyudvarhely jövőjére.
Visszajelzéseket az office@regioconsult.ro email címen várunk.”
Ilyés Szabolcs
vezérigazgató
Derzsi László
projektmenedzser
Székelyszentkirályon és Tibódon a vízveszteség okának megtalálására kéri a helyiek segítségét a Harvíz, míg Kápolnásfaluban az ivóvízzel való takarékoskodásra szólít fel a szolgáltató.
Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.
Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.
Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.
Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.
Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.
Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.
Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.
szóljon hozzá!