
Fotó: Farkas Antal
A tavalyi kezdeményezés sikerén felbuzdulva ebben az évben újra meghirdette Biztos légy a szakmaválasztásban! elnevezésű programját a székelyudvarhelyi Rotary Club. Ebben a tanévben – legfőképp az Iskola másként héten – körülbelül százhúsz diák látogat el különféle munkahelyekre, bepillantást nyerve álomszakmájába.
2015. április 02., 21:302015. április 02., 21:30
Jövő héten udvarhelyi középiskolás diákok inváziója várható a különböző cégeknél és intézményeknél: a Rotary Club immár második alkalommal hirdette meg nagy népszerűségnek örvendő, Biztos légy a szakmaválasztásban! elnevezésű programját, melynek gyakorlati részét az Iskola másként hétre időzítették – tudtuk meg Kaján János programfelelőstől. A projektet ez alkalommal is a Tamási Áron Gimnázium és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulóinak hirdették meg – egyelőre a szervezőknek nincs kapacitásuk több tanintézet bevonására –, akiknek motivációs levéllel kellett jelentkezniük, melyben megjelölték, milyen foglalkozásra, szakterületre kíváncsiak.
A tavalyi – összesen 111 tizenegyedikes és végzős által leadott – igénylések alapján kitűnik, a két tanintézet érdeklődői körében a legnépszerűbb az orvosszakma volt, huszonketten választották. A szervezők ebben az évben már a szakterületet is kérték pontosítani, hogy célirányosan küldhessék a tanulókat az egyes osztályokra: volt, aki a szülészet, más a kórbonctan iránt érdeklődött. Több mint tízen tettek látogatást jogi szakmák képviselőinél, vendéglátóipari, illetve médiaegységeknél – az Udvarhelyi Híradó szerkesztősége három diákot látott vendégül –, de többen választották az építőmérnöki és pénzügyi, könyvelési munkákba való betekintést is. Voltak továbbá, akiket az ipari tevékenységek vonzottak, de akadt állatorvosi, biztosítási, adminisztrációs, rendőri, muzeológusi, mezőgazdasági és történészi pálya iránt érdeklődő fiatal is.
Ebben az évben – főként április 8–10. között – 114 tanuló látogat el az általa legérdekesebbnek tartott munkahelyre: a tavalyinál is többen, huszonhatan kíváncsiak az orvosok mindennapi munkájára, de népszerű az informatika és pedagógia, vendéglátóipar, a jog, illetve a média is. A tervek szerint szerkesztőségünket is több fiatal felkeresné. Az idei különlegesebb választások egyebek mellett a kriminalisztika, orvosi és mérnöki fizika, valamint az erdészmérnöki munkakör megismerése, de egy tanuló a lelkészi hivatás iránt is érdeklődik. Mint Kaján János elmondta, a szervezők számos cégvezetővel egyezettek, akik segítik a pályaválasztás előtt álló fiatalokat. A különféle érdeklődési körű fiatalok mentorai nem kizárólag Székelyudvarhelyen fogadják az érdeklődőket: a vendéglátóiparban dolgozni vágyókat például Szovátára is elviszik, ahol a turizmus az egyik fő tevékenység, az állatorvosjelöltek pedig a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságon is eligazítást kapnak.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!