
Fotó: Pál Árpád
Befejezik idén a székelyudvarhelyi Éltetőkút utca modernizálását, annak ellenére, hogy a fejlesztési minisztérium pénzhiányra hivatkozva nem utalta át a városnak a megnyert pályázat utolsó részletét.
2016. október 25., 23:182016. október 25., 23:18
Szinte teljesen végeztek már az utca korszerűsítésével, amikor a fejlesztési minisztérium értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy idén nem tud több pénzt utalni a munkára – tájékoztatta lapunkat Orbán Balázs, az MPP–EMNP koalíció frakcióvezető-helyettese. Hogy az eddig elvégzett munka ne vesszen kárba a télen, a városvezetés úgy döntött, pénzeket csoportosít át a befejezéshez. A célt a Multipland Kft. is támogatta azzal, hogy meghitelezte a hivatalnak a koptató aszfaltréteg leterítését.
„A pénzt meg fogjuk kapni a kormánytól, sőt azok az önkormányzatok, amelyek vállalták, hogy saját költségvetésből befejezik a megkezdett munkálatokat, az elsők között kapják meg az összeget, valószínűleg jövő évben” – magyarázta Orbán.
A helyszínen látható, hogy rákerült egy alapréteg az útra, illetve dolgoznak a kivitelező cég munkatársai. Puskás Katalin, a hivatal fejlesztési osztályának a munkatársa elmondta, jelenleg egy gázvezeték elköltöztetése és a kanálisfedők megemelése van folyamatban. Ezután következik a koptatóréteg leterítése. Amennyiben kedvező marad az időjárás, idén befejeződik a munka – tette hozzá. Az út egyelőre le van zárva a forgalom előtt.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!