A Szentegyházi Gyermekfilharmónia Magyarország svájci nagykövetének meghívására háromállomásos koncertsorozattal mutatkozik be az alpesi országban.
2014. augusztus 18., 09:502014. augusztus 18., 09:50
2014. augusztus 28., 16:282014. augusztus 28., 16:28
Haáz Sándor karnagynak, az együttes vezetőjének az az elve, hogy a három autóbusszal utazó kórustagok és a munkát segítő pedagógusok, illetve a kísérők egyetlen alkalommal se utazzanak napi négy-ötszáz kilométernél többet, mert az nem szolgálja az előadások minőségét. Menet közben pihenniük is kell a gyermekeknek, s ha már kirándulás is a koncertsorozat, akkor némi lazításnak és a látnivalók megtekintésének is bele kell férnie a programba.
Ily módon az augusztus 14. és 24. között zajló turnét Mikházán kezdték augusztus 14-én, majd onnan Békéscsabára utaztak, ahol 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a Főtéri Római Katolikus Templomban léptek fel. A következő állomás Szombathely volt, ahol az Evangélikus Nagytemplomban koncerteztek, majd vasárnap a Fertő-tó partján elhelyezkedő Hegykő (Győr-Moson-Sopron megye) katolikus templomában tartottak előadást. A filisek a hétfőre virradó éjszaka lépték át az osztrák–magyar határt. Napközben áthaladnak Ausztrián, s az osztrák–német határ túloldalán lévő Passauba látogatnak, majd visszatérve osztrák területre este a scharderbergi katolikus templomban lépnek fel. Kedden Bernbe utaznak, ahol másnap – augusztus 20-án – ünnepi, Szent István-napi koncert következik a Francia templomban. Augusztus 21-én, csütörtökön a Lausanne-i Notre Dame du Valentin Székesegyházban, augusztus 22-én a Zürichi Grossmünster Katedrálisban tartandó fellépéssel zárul a svájci előadások sorozata.
Jövő szombaton délelőtt az együttes visszatér Hegykőre, majd onnan éjszakai pihenő és lazulás után Érdre utazik, ahol este a helyi Szent István téren tartja a turné utolsó fellépését. A Fili koncertkörútját mindvégig figyelemmel kísérjük. Farkas Antal kollégánk írott és képes beszámolóiból áll majd össze az idei turné krónikája.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!