Kinyithatott a valutaváltó

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Többen is megtámadták az adóhatósági ellenőrzések során kiállított jegyzőkönyveket Székelyudvarhelyen: szerdán délig négy jegyzőkönyv ellen indítottak keresetet, egy esetben pedig a vállalkozó arra is kérte a bíróságot, hogy sürgősségi rendelettel függessze fel a kényszerbezárást.

Jánosi András

2015. április 09., 19:422015. április 09., 19:42

A megbüntetett kereskedelmi egységek kinyitását az eljárás befejeztéig egy, a bíróság által kiadott sürgősségi elnöki rendelet teheti lehetővé, tudtuk meg Fóri Endre székelyudvarhelyi ügyvédtől. A jogi tanácsadó megerősítette, hogy Udvarhelyen is igényelték az újranyitást megengedő bírósági rendeletet, illetve Hargita megyében már voltak olyan kereskedelmi egységek, amelyek kinyitottak így.

Az udvarhelyi bíróság ennek megfelelően helyt adott az érintett valutaváltó keresetének, így a Kossuth Lajos utcai cég ismét kinyithat, amíg megvizsgálják az adóhatóság által rászabott büntetés helyénvalóságát. Fóri szerint ez még nem jelenti azt, hogy ügyfele leveheti az ajtóról a pecsétet és a felfüggesztést jelző feliratot, illetve folytathatja tevékenységét. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az ellenőrzéseket végző hatósághoz kell eljuttatnia a bírói rendeletet, amit csütörtökön faxon keresztül meg is tett. Válaszában a Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóság arról biztosította a vállalkozót, hogy legkésőbb még aznap eltávolítják a pecsétzárat.

A kormány egyébként korlátozná az adóhatóság esetleges túlkapásait: egy készülő kormányrendelet olyan rendelkezéseket tartalmaz, miszerint egy vállalkozás működését csupán háromszáz vagy ötszáz lejnél nagyobb többlet vagy hiány esetén lehet majd felfüggeszteni. Ugyanakkor módosítanák a kihágások és büntetések közötti arányosságot is: például bizonyos összegű eltérésnél első alkalommal csak az eltérés tízszerese lenne a bírság értéke. Így például 150 lej többletnél a bírság 1500 lej lenne, vázolta Fóri Endre. Elmondta, a meghozandó korlátozások semmiképp sem fogják érinteni a már kiosztott büntetéseket.

„Akik nincsenek megelégedve, támadják meg a jegyzőkönyveket, ha pedig a kormányrendelet életbe lép, senki se higgye, hogy az majd visszamenőleg is érvényes lesz. A már kiállított jegyzőkönyveket  mindenképp bírósági úton kell megtámadni” – tanácsolta Fóri.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés