Keresnék a megoldást, de addig is égetnek

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Több évtizedes gyakorlat, hogy az udvarhelyi temetőkben elégetik a szemetet. Panaszkodnak is a közelben lakók, hogy időnként sűrű füstfelhő képződik a temetőkertek környékén, de kifogásukra még nem találtak megoldást. A belvárosi református temetőkert fekvése miatt is abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy körülnőtte a város, így bármi is történjen ott, a Tábor-negyedi lakosok azonnal észlelik.

Jánosi András

2014. április 09., 22:342014. április 09., 22:34

2014. április 09., 22:372014. április 09., 22:37

Az elégetett hulladék zömét elszáradt virágkoszorúk teszik ki – nyilatkozta portálunknak Majláth Ferenc, a református temetőkert gondnoka. „Képzeljük el, ha egy hónapban csak négy temetés van – s most szándékosan keveset mondtam –, amennyi koszorú összegyűl, egy tíztonnás konténer sem lenne elég elszállítani. A hulladékszállító vállalat nagyon drágán hordja el a szemetet, komposztálni pedig több okból sem tudunk. Elsősorban nincs helyünk, ahogy az idő telik, egyre nagyobb helyhiánnyal küszködünk, de nem elhanyagolható az a tény sem, hogy egy koszorú – bár főként szerves anyag teszi ki –, drótokkal van összefogva, műanyag szalag és borítás van rajta. Nagy mennyiségben kerül gyertyaviasz is a hulladék közé, s az sem komposztálódik” – magyarázta a gondnok, hozzátéve, hogy mindennapi teendőik mellett nem áll módjukban szétválogatni a hulladékot, így egyelőre marad az égetés.

Megtudtuk, az utóbbi években még az is halmozza a problémát, hogy a temetőkert melletti telkeken is égetik néha a szemetet. „Mi évente legtöbb háromszor gyújtjuk meg a felgyűlt hulladékot. Már hajnali fél négy-négy körül ég, és kora délutánra nyoma sincs a tüzelésnek, de sohasem tudjuk panaszok nélkül megtenni” – fejtette ki.

Örökös probléma

A temetőkerti hulladék égetése már régóta gondot okoz, és évente egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki – mondta el az Udvarhelyi Híradónak Derzsi András, a Szent Miklós-hegyi római katolikus temetőkert gondnoka, megerősítve, hogy a jelenlegi körülmények között nekik sem áll módjukban más megoldást alkalmazni. „A temetőkerti alkalmazottak még a sírokon hagyott hulladékot is kénytelenek összegyűjteni, bár az a hozzátartozók dolga lenne. Nincs, aki szétválogassa, hogy szelektív módon tudjunk túladni rajta” – magyarázta, hozzátéve, hogy panaszosok mindig voltak és lesznek is, de ez idáig még senki nem kereste meg őket, hogy – a problémát megoldandó – párbeszédet indítsanak. „Mi nyitottak vagyunk egy párbeszédre, és bármilyen javaslatot szívesen veszünk, ha megoldást eredményezhet” – ajánlotta fel a gondnok.

Mindenki hajlandó megoldást keresni

Az AVE Harghita hulladékgazdálkodási vállalat ügyvezetője, Tóth László elmondta, hogy a temetőkertekből igénylésre szállítják el a hulladékot. „Tudjuk, hogy nem olcsó mulatság a szemét elszállítása, de eddig még senki nem kérte ki a véleményünket arról, hogy miként lehetne egy ilyen problémát kezelni. Hajlandók vagyunk leülni bárkivel, hogy tervezzünk meg egy olyan folyamatot, melynek során gazdaságosabban, környezetkímélőbben és biztonságosabban kezelhetjük a hulladékot” – vázolta a szakember a vállalat álláspontját.

A végső szó

Idősebb hölgy igyekezett a Tábor-negyedbe a református temetőkerten keresztül – szemét csípte a füst, és aggódva méregette a füstölgő hulladékrakást. Amikor megszólítottuk, elmondta, panaszkodott már, de nem tudja, hogy érdemben kihez forduljon panaszával. „Mintha nem lennének vezetőink, akik kezdeményezhetnének egy ilyen párbeszédet” – méltatlankodott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés