Kemény munkával és megfelelő segítséggel nemlátóként is boldogul

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A székelyudvarhelyi Kovács Tamás születésétől fogva nemlátó. Magyarországi speciális intézetekben tanult harmadik osztályos koráig, majd idén sikeresen képességvizsgázott a Móra Ferenc Általános Iskolában. Most a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kilencedik osztályába jár, filológia szakra, és édesanyja segítségével teljesen jól boldogul a hagyományos – gyakran kifejezetten merev – oktatási rendszerben. Zongorázik, furulyázik, idén gitározni tanulna. Lelkész szeretne lenni.

Dávid Anna Júlia

2016. október 19., 13:592016. október 19., 13:59

2016. október 19., 13:592016. október 19., 13:59

Tamás és édesanyja, Jolán egész nap tanulnak. Édesanyja szó szerint kijárta vele az általános iskolát. Három éve egy alapítvány és számos segíteni akaró ember támogatásával hozzájutott egy 19 500 lej értékű, nemlátóknak kifejlesztett speciális számítógéphez. Ennek segítségével könnyebb számára a tanulás, internetezni is tud vele, de még így is sokkal több időbe telik a felkészülés, mint egy látó gyermeknek. Édesanyja a mai napig begépeli tankönyveit, hiszen azok nincsenek feldolgozva Braille-írással.

Tamás mindig jó tanuló volt. A család a kisfiú születése után Magyarországra költözött, hogy speciális intézményekben megtanulja a Braille-írást. Ez elhúzódott, részben azért is, mert a harmadik osztályt Tamás a román nyelv miatt Székelyudvarhelyen is kijárta, így korkülönbség is van közte és társai között. Tamást hajtotta a bizonyítási vágy, meséli édesanyja, amihez a fiú hozzáfűzi, hogy becsületbeli kérdés is volt számára megtartani a jó jegyeket, amikor hazajöttek. Saját és édesanyja kitartásának köszönhetően tízes tanuló lett látó társai mellett is.

Most az édesanya leginkább matematikaórára kíséri el fiát. Sosem várta el a gyerek tanáraitól, hogy gyógypedagógusok is legyenek, ezért vállalta, hogy iskolába jár vele. Ettől a tanévtől az iskola könyvtárában gépeli be a tananyagot, a reál tantárgyakra és nyelvórákra jár be fiával. Láthatóan nagyon kemény munkát fektetett abba, hogy fia tanulhasson: mutatott kézzel hímzett térképeket a földrajztanuláshoz, a mértanhoz kivarrt és különböző kézművestechnikákkal domborúvá tett ábrákat. Gyakran teljes könyveket be kell gépelnie, volt, hogy Tamás helyzetére hivatkozva tankönyvkiadótól kérték volna el a tananyag elektronikus változatát, de a kiadó elutasította a kérést.

Hargita megyében Tamás az egyetlen, aki ily módon tanul, képességvizsgázott, és eredményesen halad – tudtuk meg Hargita megye főtanfelügyelőjétől, Görbe Pétertől. Tamás integrált oktatásban való tanulását nem könnyíti meg a hazai tanügyi rendszer. Szülei kéréssel fordultak a tanfelügyelőséghez, hogy a vizsgára megkaphassák a tételeket word típusú dokumentumban, mert azok egyébként PDF-ben érkeznek, amit Tamás gépe nem tud kezelni. Ugyanakkor a matematikatételek esetében kérték, hogy vegyék figyelembe számítógépe lehetőségeinek korlátait. A tanfelügyelőség a kérést továbbította az oktatási minisztériumba, ahol elutasították a kérést, azt tanácsolva, hogy Tamás menjen egy kolozsvári speciális iskolába vizsgázni – mondta el Hodgyai László tanfelügyelő. Tamás Magyarországon használt betűkarakterekkel tanulta meg a matematikai példák megoldását a gépén, nem tudta vállalni a Kolozsvári vizsgát, így ugyanazokból a tételekből vizsgázott, mint látó diáktársai. Felolvasták neki a tételeket, számítógépén megoldotta azokat, majd lediktálta egy vizsgafelügyelőnek. Tamás minden tantárgyból nyolcasnál magasabb értékelést ért el.

A képességvizsgán a matematikától tartott, tudta, hogy az átmenő jegyet könnyedén eléri, de jó eredményt szeretett volna, ezért mindent megtett ennek érdekében. Biró G. Albert matematikatanár húsz órát foglalkozott vele egy különleges térmértani technikát is alkalmazva, melynek része egy Braille-írással megírt és domborított rajzokkal kísért matematikasegédlet is, amit 1–4. és 5–8. osztályos nemlátó diákoknak fejlesztett ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés