Kegyelet koszorú nélkül

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Úgy tűnik, csak egyes hozzátartozók ellenzik a Székelyudvarhelyi Belvárosi Református Egyházközség azon javaslatát, hogy a temetéseken koszorú helyett fejenként egy-két szál virággal búcsúzzanak az elhunyttól. Az elmúlt időszakban meghozott presbitériumi döntést más udvarhelyi gyülekezetek vezetői is üdvözlik, sőt az általunk megkérdezett virágboltosok is örülnek neki – írja keddi címlapsztorijában az Udvarhelyi Híradó.

Székelyhon

2015. július 07., 13:572015. július 07., 13:57

Több oka is volt annak, hogy a belvárosi református egyházközség presbitériuma meghozta a döntést, mely szerint a gyülekezetükhöz tartozókat arra kérik, elhunytjaikat koszorú helyett egy vagy két szál virággal búcsúztassák, a koszorúra szánt pénzt pedig ajánlják fel az elhunyt családjának. Amellett, hogy ez környezetbarát megoldás, a gyászoló hozzátartozóknak támogatást, az egyházközségnek pedig jóval kevesebb kiadást jelent – tudta meg az Udvarhelyi Híradó a gyülekezet vezetőségétől. Udvarhelyi virágboltosokkal beszélgetve kiderült, ők is örülnek a döntésnek, hiszen főként nyáron nehéz beszerezni és tárolni a fenyőágakból készült koszorúalapot.

Mint Gede Ildikó református lelkész elmondta, évek óta próbálják meggyőzni a közösséget arról, hogy egy szál virággal is éppen úgy leróhatják kegyeletüket az elhunytak előtt, mint a nagy koszorúkkal, de hatalmas ellenállásba ütköztek. S még most, hónapokkal a szabály bevezetése után is megoszlik a hívek véleménye ebben a kérdésben: van, aki vonakodik attól, hogy a gyászjelentőn feltüntesse a koszorú mellőzésére vonatkozó kérést, amelyet egyelőre nem mindenki tart be. Az egyházközség vezetői szerint mindez azért van, mert a döntés nagyon friss, még nem szivárgott be a köztudatba, de úgy tudják, több udvarhelyi lelkész támogatja ötletüket, és saját hívei körében is szeretné bevezetni az intézkedést.

Az egyházközség vezetője elmondta, a koszorúk mellőzésének anyagi és erkölcsi oka is van. Korábban egy-egy temetés legalább ötven koszorút jelentett, de az is előfordult, hogy „egész máglyát” raktak a sírhant tetejére. A koszorúk képezték a temető hulladékának 99 százalékát – ennek elszállítása havonta több ezer lejes költséggel járt.

A döntés másik oka az volt, hogy a híveket rávezessék, a külsőségek, a koszorú mérete helyett az elhunyt emlékére, a gyászoló család segítésére koncentráljanak. A temetéseken ugyanis lehetőséget biztosítanak a koszorúmegváltásra: a koszorúk árát egy arra kijelölt perselyben összegyűjtik a hozzátartozók számára. Olyankor, amikor a család hosszas betegség, esetleg nagyobb anyagi áldozatot igénylő kezelések után veszíti el a szeretett személyt, bizony nagy szükség van a támogatásra – világított rá Gede Ildikó.

A történet teljes egészében az Udvarhelyi Híradó július 7-én, kedden megjelent lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés