Kedvezményekkel, kamerákkal a szemétgócok ellen

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Kamerákkal, valamint elszállítási kedvezményekkel próbálja felszámolni az udvarhelyi lakónegyedek szeméttározói körüli hulladékhalmokat a Helyi Rendőrség, illetve az RDE Hargita Kft. Mindkettő vezetője pozitív változásokról számolt be, ugyanakkor a helyzet további javulása érdekében még sok a tennivaló.

Fülöp-Székely Botond

2015. május 20., 13:232015. május 20., 13:23

Érezhető a több mint egy hónapja felszerelt mobil kamerák pozitív hatása, amire jó példa a városi piac helyzete, ahol a közeli gyűjtőpontoknál szinte teljesen megszűnt az illegális szemétfelhalmozás – nyilatkozta portálunknak László Szabolcs, a Helyi Rendőrség vezetője. Mint mondta, a videofelvevők éjszaka is működnek, segítségükkel pedig már több elkövetőt is sikerült beazonosítaniuk autóik rendszáma alapján. Az említett személyek egyelőre csak felszólítást kaptak, azonban ha folytatják környezetrongáló tevékenységüket, komoly pénzbírságra számíthatnak.

Jelenleg két mobil kamerája van a Helyi Rendőrségnek, melyekkel a szeméttározók környékét figyelik, a helyszíneket pedig folyamatosan változtatják – magyarázta László Szabolcs. Rámutatott, összesen nyolc gócpontot azonosítottak be a lakónegyedekben, így hatékonyságuk növelése érdekében még legalább két mozgatható videofelvevőre lenne szükségük, melyek beszerzése érdekében már tettek is lépéseket. „Több bejelentést is kapunk a lakók részéről, ilyenkor pedig igyekszünk mihamarabb kimenni a kérdéses helyszínekre, azonban tudni kell, hogy alacsony az egység munkatársainak létszáma, ezért nem mindig tudunk megfelelő hatékonysággal dolgozni. Meg kell érteni, hogy nem állíthatunk két rendőrt minden egyes gyűjtőponthoz, viszont lehetőségeink szerint mindent megteszünk a város tisztasága érdekében” – részletezte nehézségeiket László.

László Szabolcs elmondta, hogy a zöldhulladék összegyűjtése érdekében egyeztettek az RDE Hargita Kft. vezetőségével, és felmerült az e célra fenntartott konténerek kihelyezésének lehetősége. „Egyelőre csak elméleti síkon létezik a kezdeményezés, hiszen attól tartunk, néhányan háztartási és ipari hulladékot is öntenének a tározókba, így pedig értelmetlenné válik a projekt, amely a növények komposztálása miatt lenne fontos” – fejtette ki az egység vezetője. Koszta Attila, a hulladékgazdálkodási vállalat igazgatója arra buzdítja a lakókat, illetve a cégeket, hogy ne a tározók mellé rakják le a szemetet, hanem inkább a Termés utcai címükre szállítsák, ahol „minimális összeg” fejében megszabadulhatnak attól. Mint mondta, ez a megoldás jóval kevesebb díjjal jár, mint amikor a lakókra kell visszaosztani az elszállítás költségét.

Nagyjából egy hónapja lehet négy lejért úgynevezett zöld zsákokat vásárolni az RDE Hargita Kft. székhelyén, amelyekbe növényi hulladékot lehet gyűjteni, ezeket pedig bárhonnan elszállítja a szolgáltató – magyarázta portálunknak Koszta Attila, hozzátéve, hogy nagy sikernek örvend a projekt, hiszen egyre többen vásárolják ezeket. „Az információ terjedésével még akadnak problémák, mivel vannak, akik még nem tudnak erről a lehetőségről, azonban napról napra javul a helyzet. Azt tudom javasolni mindenkinek, hogy egyszerre több zsákot is vásároljanak, így cégünk zárva tartási időszakaiban sem kerülnek majd kellemetlen helyzetbe” – magyarázta Koszta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés