Kártalanítást kaphatnak a méhészek

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kárpótlást fog adni a kormány a méhészeknek a idei méztermelési szezonban elszenvedett veszteségeik enyhítésére. Noha a segítség mindig jól jön, a támogatások hatása nem mindig előnyös a szakma számára – véli az Örösi Méhész Egyesület elnöke.

Széchely István

2014. szeptember 23., 11:112014. szeptember 23., 11:11

A csapadékos és hűvös gyűjtési szezon miatt rendkívül gyenge lett az idei méztermés, a méhészek veszteségeinek enyhítésére kártérítést fog nyújtani a termelőknek a kormány – jelentette be néhány napja Daniel Constantin mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter. A vonatkozó határozattervezet szerint a kormány úgynevezett de minimis támogatás formájában kívánja kártalanítani a méhészeket, mintegy 4,131 millió lejes pénzkeretből. A kártalanítás legtöbb ötven százalékban fedezné a méhészek által május-júniusban méhtápra költött összegeket, de 75-nél kevesebb méhcsalád esetében kaptáronként nem több mint 4 lej, 75-nél több méhcsalád esetében pedig legfeljebb 7,5 lej.

Az állami kártérítés igényléséről és kiutalásáról egyelőre nincsenek információk, mint azt Haschi Andrástól, a de minimis támogatások kifizetését is lebonyolító Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezetőjétől megtudtuk, az intézmény még semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott a központi APIA-tól a kártalanításokra vonatkozóan.

Sok a hozzá nem értő

A méhészek sem tudnak még semmi pontosat az állami kártérítésről, és bár a segítség mindig jól jön, nem mindig tesz jót – mondta el érdeklődésünkre Ádám József. Az udvarhelyszéki méhészeket tömörítő Örösi Méhész Egyesület elnöke úgy véli, nem vezet jóra az ingyen kapott támogatás. A különféle juttatások miatt felhígult a szakma, nagyon sok a méhész, ami még önmagában nem lenne baj, viszont sok köztük a hozzá nem értő személy, akik nem tudnak mit kezdeni méhállományaikkal, a szakértelem hiánya miatt elhanyagolják azokat, de ha megbetegszenek a méheik, akkor azok megfertőzik a lelkiismeretesen dolgozó termelők méhállományát is – fejtegette a pénzügyi támogatások negatív hatásaival kapcsolatban a szakember. Hozzáfűzte, elég, ha egy adott körzetben csak egy hanyag méhész van, ha a betegség felüti a fejét, az hamar átterjed az egészséges méhcsaládokra is. Noha a mezőgazdaságban a méhészet a legkevésbé támogatott ágazat, a vonzónak tűnő támogatások miatt méhészkedésbe kezdők között olyanok is vannak, akik azzal sincsenek tisztában, mennyi élelemre van szüksége egy méhcsaládnak az átteleléshez – folytatta Ádám József.

Az állami kárpótlással kapcsolatban még elmondta, úgy hírlik, hogy a termelőknek december elejére kell leadniuk kártérítési igényléseiket, így az abból származó pénz legfeljebb jövő évi kiadásaikat enyhítheti, idei veszteségeiket már biztosan nem, hiszen addigra már a méhek beteleltetésén is túl lesznek. Ha a támogatást kártérítésnek szánja a kormány, akkor jóval korábban kellett volna döntést hozni ez ügyben.

Hetvenszázalékos kiesés

A méhészek idén átlagban csak mintegy harminc százalékát tudták megtermelni annak a mézmennyiségnek, amennyit más években szoktak. A kiesés tehát legalább hetvenszázalékos, és emiatt jelentősen, körülbelül harminc százalékkal drágult a méz nagybani ára, és legalább ilyen mértékben a felhasználói ára is: az akácmézet már csak 30–35 lejes kilónkénti áron lehet megvásárolni, de a vegyes méz ára is elérte a 25–30 lejt – mondta el Ádám József.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
Hirdetés