Több évtizedes hagyománnyal szakít a székelyudvarhelyi önkormányzat: a városháza udvarára költözteti a mesevárost, a mesevonat pedig mostantól a városi park körbejárása helyett mini városnéző túrára viszi a kis utasokat. Csütörtökön kezdődik a karácsonyi forgatag Székelyudvarhelyen: a programról sajtótájékoztatón számoltak be a polgármesteri hivatal rendezvényszervezői.
2016. december 14., 20:132016. december 14., 20:13
2016. december 14., 22:112016. december 14., 22:11
A betlehemi láng átadásával kezdődik csütörtök délután 3 óra 50 perckor a székelyudvarhelyi karácsonyváró ünnepség és vásár. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a hagyományos termékek kapnak helyet a Városháza téren felállított faházikókban.
A Vár utcát ezúttal nem zárják le: mivel több panasz érkezett a hivatalhoz az ilyenkor szokványos központi forgalomkorlátozásról, a nagyszínpadot beljebb hozzák, ezáltal lehetővé téve az autók közlekedését az említett szakaszon. Az állatsimogató és a szalmaházikó a tér másik végébe költözik, a belvárosi református templom melletti kis parkoló háromszögébe.Több városlakó javasolta a sétateret, valamint a minifocipályát a vásár helyszínéül, ezért a szervezők is egy ideig latolgatták ennek lehetőségét.
Végül mégis a főtér mellett döntöttek: egyrészt példaként tekintik az európai városokat, amelyekben kizárólag a központban zajlanak a hasonló rendezvények, másrészt a sétatér és focipálya infrastruktúrája, ünnepi fényei, hangulata nem tenné ezt lehetővé. Amellett, hogy a parkban a sok fa miatt a nagyszínpadnak nincs elegendő hely, úgy gondolják, hogy a sportpálya nem hozná az ünnepi hangulatot. A meseváros átköltöztetése mellett egyrészt azért döntöttek, hogy a központban legyen minden program, másrészt a szülők így nyugodtan nézelődhetnek, vásárolhatnak, akár előadást is nézhetnek, miközben biztonságban tudhatják gyereküket a közelben. A mesevonat utasai pedig a korábbi évektől eltérően nemcsak a park havas fáit, hanem a várost is láthatják. Az előző években megszokottá vált lampioneregetés idén környezetvédelmi okok miatt elmarad.
Az egyhetes rendezvényt tematikusan állították össze, így egy-egy nap jut például a népzene, a popzene, a kórusművek kedvelőinek, valamint a kicsiknek. Mivel a nagyszínpadon nem bonyolítható le az összes előadás, a Művelődési Házban, a Szent István Teremben, a volt Stúdió moziban, valamint a Haáz Rezső Múzeumban is várják az érdeklődőket. Pénteken 18 órától Takács Nikolas adventi koncertjét tekinthetik meg a nagyszínpadon, szombat délben ugyanitt a Bóbita gyerekkoncertre várják a kicsiket, vasárnap délelőtt székelyföldi betlehemes játékok csodálhatók meg. Hétfőn bábelőadások láthatók a Stúdió moziban, illetve a Művelődési Házban, kedden és szerdán jobbára az iskolásoké a nagyszínpad, csütörtökön pedig ugyanitt popkoncert lesz.
A Székelyföldi Filharmónia 23-án délután 6 órától tartja karácsonyváró kamaraestjét a Szent István Teremben. A rendezvény idején a múzeum és a városi könyvtár gyerekfoglalkozásokat is tart.
A vásár 23-án, pénteken zárul, azonban szombat délután a könyvtárban vetítéssel és karácsonyváró programmal kedveskednek a kicsiknek. A részletes program megtalálható a városháza Facebook oldalán is.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!