
Fotó: Barabás Ákos
Izgalmas pillanatokkal kezdődött Nagygalambfalván a megyeközi Kányádi versmondó verseny: a kultúrháznyi rímkedvelő gyermek és felnőtt kórusban kívánt boldog születésnapot a költőnek, aki a telefonkapcsolat révén elszavalta Előhang című költeményét, és sikert kívánt a versenyzőknek.
2015. május 10., 18:432015. május 10., 18:43
A Fától fáig – verstől versig, a falu legnagyobb szülöttének születésnapját köszöntő megmérettetésen a szélrózsa minden irányából érkeztek pénteken: negyvenhárom iskola hetven diákja, kísérőik és a költőt tisztelő helybéliek töltötték meg a Feleki Miklós Művelődési Házat. Tizenhárom éve Nagygalambfalva iskolájának ünnepe is Kányádi Sándor születésnapja. Bálint Hajnal igazgató köszöntőbeszédében visszatekintett a megmérettetés történetére, kiemelve: egyre többen érkeznek, idén rekordszámú versenyző jelentkezett. A megyeközi besorolású versmondó alkalomra Udvarhely-, Csík- és Gyergyószékről érkeztek a diákok. A legtávolabbiakat, a Maros megyei nyomátiakat és nyárádgálfalviakat külön is üdvözölte.
Emlékeztetett, Kányádi Sándor a legnagyobb díjnak azt tartja, hogy vannak olvasói. A telefonkapcsolatnak köszönhetően a teremben ülők lélegzet-visszatartva hallgatták a költőt, aki megköszönte, hogy szülőfalujában tartják a vetélkedőt. Sikert, jó egészséget és sok szép reménységet kívánt a 86. születésnapját emígyen ünneplőknek.
Az erdélyi költészet napja
A megtanult két Kányádi-versből a zsűri által kiválasztottat mondták el korcsoport szerint a gyermekek. A sok visszajáró mellett nagyon sok új is mondikálta-szavalta a Kányádi-rímeket. Nem volt könnyű dolga a Zsidó Ferenc által vezetett zsűrinek. Az előkészítő és 2. osztályos korcsoportban első díjat kapott Gálovits Réka, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolából, a 3–4. osztályosok közül a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákja, Novák Renáta bizonyult a legeredményesebbnek. Az 5–6.-os csoportban Atanackovic Natalija, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium diákja, a 7–8. osztályosok közül pedig Zágoni Dorottya, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskolaközpont tanulója léphetett a képzeletbeli dobogóra. A díjazottak könyvjutalomban részesültek, ugyanakkor minden részvevő csokoládét, emléklapot és ebédet kapott. Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő bízik abban, hogy a Magyar Költészet Napja példájára Kányádi Sándor születésnapja az Erdélyi Költészet Napja lehet.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!