
Fotó: Pál Gábor
Székelykeresztúrnak 300 ezer lej jutott abból a 19 millióból, amelynek szétosztásáról múlt héten döntött Hargita megye önkormányzata. A általános forgalmi adóból és a személyi jövedelemadóból származó összegekkel településenként a megkezdett fejlesztések és munkálatok befejezéséhez járult hozzá a megyei tanács. Keresztúr a több éve elkezdett zöldségpiac elkészítésére kapott pénzt.
2013. március 13., 12:572013. március 13., 12:57
2013. március 13., 13:052013. március 13., 13:05
Közel tíz éve annak, hogy a Kossuth negyed végén, az Arany János és a Kossuth Lajos utcák kereszteződésénél fekvő telken lebontották az épületeket, a későbbiekben pedig területrendezést is végeztek. A piacnak szánt terület jelenlegi állapotáról, valamint a tervekről Rafai Emiltől, Keresztúr polgármesterétől érdeklődtünk.
„A városi piac kialakításának még 2008 előtt nekiláttak, úgyhogy én magam úgymond megörököltem ezt a munkálatot. Azóta új rendezési tervet készíttettünk, amely szerint a szabadtéri asztalokon kívül lesz egy fedett, télen is használható része a zöldségpiacnak” – mondta el kérdésünkre az elöljáró.
Mint megtudtuk, egymillió lejre rúg a hátralevő munkálatok értéke, ezek közbeszerzési eljárása nemrég zajlott le. Volt egy fellebbezés a közbeszerzés folyamán, ha nem lesz több, akkor a nyertes cég már márciusban nekifoghat a munkálatoknak – tette hozzá a polgármester.
A zöldségpiacra tervezett csarnokot fával fogják burkolni, terveit ugyanaz a tervező készítette el, mint a Sóskúton lévő tükörfürdőét. A kivitelezéshez egyelőre 300 ezer lej áll rendelkezésre, amit a befizetett adókból osztott vissza a megyei önkormányzat.
Rafai Emil hozzátette: a munkálatokhoz szükséges fa- és kőanyagot, a megyeitanács-elnök javaslatára Keresztúron is kalákamódszerrel, támogatások révén kívánják majd beszerezni. Ha minden a tervezett ütemben halad, jövő tavaszra elkészülhet a zöldségpiac.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!