Jól halad a mezőgazdasági támogatások kifizetése

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Mintegy 90 százalékban folyósították már a 2016-os mezőgazdasági támogatások értékét a Hargita megyei gazdálkodóknak. Ez az arány jelentősen meghaladja a korábbi évek kifizetéseit.

Szabó Kamilla-Mária

2016. december 30., 12:032016. december 30., 12:03

2016. december 30., 12:042016. december 30., 12:04

December elsejéig az előlegeket folyósították, azt követően pedig a végleges kifizetéseket is elindította a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) a 2016-os egységes mezőgazdasági támogatásokra. A legtöbb támogatási formát már kifizették, csak az úgynevezett összekapcsolt támogatások utalása van hátra – osztotta meg velünk Haschi András. A Hargita megyei APIA igazgatója hozzátette, mostanra az igénylő több mint 26 ezer gazdából mintegy húszezer megkapta a kért juttatások értékét – kivétel a fent említett támogatásra járó pénzt.

Azt is megtudtuk, mintegy ötezer gazda azonban egyáltalán nem kapott a támogatásokból: az előző évekhez hasonlóan azoknak kell a továbbiakban is várakozniuk a kifizetésekre, akiknek kérelme ellenőrzés alá esett, vagy igénylésével valamilyen probléma adódott. Hozzávetőleg ezer gazda viszont azért nem kapta még meg a nekik járó pénzt, mert esetükben még nincs folyósítva a 2015-ös támogatás – avatott be a részletekbe az intézményvezető. Megjegyezte, ez a helyzet a rendszer hiányossága miatt alakulhatott ki, hiszen addig nem tudnak idei támogatást utalni egy gazdának, amíg a tavalyi kifizetéseket nem zárták le. Így ezeknek a gazdáknak akkor is várakozniuk kell, ha egyébként idén minden rendben volt a kérésükkel, és ellenőrzés sem zajlott náluk.

A megyei APIA alkalmazottai a héten azon dolgoztak és dolgoznak, hogy a 2015-ös kifizetések fennmaradt részét is folyósítani tudják, így az érintett ezer gazda rövidesen megkaphatja mind a 2015-ös, mind a 2016-os juttatásokat. Haschi András arra is rámutatott, hogy habár a tavalyi egy speciális esztendő volt, de az idei kifizetések nemcsak ahhoz képest, hanem a több évi átlaghoz viszonyítva is nagyon jól alakultak – a támogatási érték mintegy kilencven százaléka már a gazdák számláin van. Az idén utalt összegekhez hasonló nagyságrendű támogatást még soha nem fizetett ki az APIA ilyen rövid idő alatt – summázta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés