
Fotó: Thomas Campean
Újabb panasz érkezett szerkesztőségünkbe a székelyudvarhelyi játszóterek állapotára vonatkozóan: olvasónk főként a Bethlen-negyedi park játékterén uralkodó körülményekről vélekedett lesújtóan. A polgármesteri hivatal rövid időn belüli megoldást ígér.
2014. május 13., 23:152014. május 13., 23:15
2014. május 13., 23:242014. május 13., 23:24
A székelyudvarhelyi játszótereket minden tavasszal ellenőrzik, a problémákat pedig igyekeznek kiküszöbölni – mondta el Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtóreferense, hozzáfűzve, az idei munkálatok múlt héten kezdődtek meg. A tervek szerint a városban lévő összes, azaz harminc játszótér állapotát felmérik, mindeddig két Tábor-lakótelepi és egy Bethlen-negyedi játéktéren eszközöltek felújítási munkákat: ahol szükséges, festenek, hegesztenek és feltöltik a homokozókat.
A legújabb panasz azonban a Dávid Ferenc téri játszótérre vonatkozott: az ottani főbb problémák közé tartozik, hogy a hinták némelyike leszakadt, a homokozóban pedig igen megfogyatkozott a homok. A szóban forgó játszótéren családjával jelen lévő Bartha Csaba elmondta, nem tartja biztonságosnak sem a fa hintákat, sem a játékteret: a fajátékok könnyen törnek, és mivel senki sem vigyáz a játszótérre, főként éjszaka gyakoriak a rongálások. Hozzáfűzte, annak ellenére, hogy a közelben több hulladéktároló is található, eléggé szemetes a játszótér.
A sajtószóvivő elmondása szerint a fajátékokkal berendezett játszóterek karbantartására a Hontfar Kft.-től kértek árajánlatot – a cég az ígéretek szerint egy vagy két hét múlva kezdi el a játékterek rendbetételét, valamint az eszközök javítását. A homokozók feltöltésével a hivatal illetékesei foglalkoznak.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!