
Fotó: Pál Árpád
A nyár végén dőlt ki Székelyudvarhely legöregebb tölgye, a szombatfalvi Hősök sírja mellett álló Kannásné fája. A több évszázados facsonkot a Haáz Rezső Múzeum konzerválja, és nemsokára talpra állítják a szejkefürdői Borvízmúzeum udvarán.
2016. október 25., 11:122016. október 25., 11:12
Legalább háromszáz, de akár négyszáz éves is lehet az a tölgyfacsonk, amelyet Kannásné fájaként említenek. Egykor a város Szejke felőli kijáratánál állt, az országútról is lehetett látni, még katonai térképeken is szerepelt tájékozódási pontként. A tekintélyes korú tölgy azonban már évtizedek óta halott, csak kiszáradt törzse és csonkja maradt meg.
Vofkori György néhai helytörténész feljegyzése szerint azért kapta ezt a nevet, mert egykor a környékbeli falvak asszonyai, akik az udvarhelyi piacra igyekeztek, a város bejáratánál őrködő fa árnyékában letették tejeskannáikat és megpihentek.
A város egyik nevezetessége az évszázadok során számos történelmi esemény tanúja is volt, éppen ezért ragaszkodnak az állagmegóvásához és kiállításához is – magyarázta lapunknak a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Miklós Zoltán. Mint elmondta, Kannásné fája katonai térképeken is szerepelt, így nem csak érzelmi értéke van. A facsonkot még augusztusban vitték ki a Szejkére, a Borvízmúzeum udvarára, hogy megmentsék a teljes enyészettől. A restaurálásra a székelykeresztúri Domokos Leventét kérték fel, aki korábban a Gyárfás-kúrián látható Petőfi-körtefa állagmegmentésével is foglalkozott. Megtisztította a facsonkot, majd vegyszerekkel fogja kezelni – magyarázta Miklós Zoltán. Később elkészül az alap, amelyre elhelyezik a csonkot. A fát belülről egy vasszerkezettel tartják lábon. Az igazgató reményei szerint még idén talpra fogják állítani a famatuzsálemet a Borvízmúzeum udvarán, jövőre pedig egy zsindelytetőt is helyeznek fölé.
Mivel nem élő fa, nem természetrajzi szempontból érdekes, hanem mert története van, így inkább kultúrtörténeti tárgyként kezeljük – hangsúlyozta az igazgató. Éppen ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a Borvízmúzeum udvarán kapjon új otthont és ott fogadja a látogatókat.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!