
A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) YouthBank csapata idén is megszervezi adománygyűjtő akcióját.
2016. november 27., 12:452016. november 27., 12:45
Első körben, pénteken a város nyolc iskolájában adománygyűjtő dobozokat helyezett el a csapat, amit először kedden ürítenek ki. „Olyan játékokat, plüssfigurákat, könyveket várunk tőletek, amelyek jó állapotban vannak, viszont amelyekre nektek már nincs szükségetek, így szívesen örömet szereznétek valaki másnak vele. Édességet is tehettek a dobozokba” – közölte lapunkkal Mihály Ágnes projektfelelős.
A napokban még több iskolába és óvodába helyeznek ki hasonló gyűjtőpontokat, de aki úgy érzi, szívesen támogatná őket, az SZKA székhelyére is bevihetni adományait. Az összegyűlt portékát a YouthBank önkéntesei december 2-án és 5-én, a Mikulásvásáron, valamint december második felében a karácsonyi vásáron fogják árusítani jutányos áron. Idén is arra gyűjtenek pénzalapot, hogy a város ifjúsági kezdeményezéseit tudják támogatni.
„Emellett a gyerekotthonban élő fiataloknak és gyerekeknek is szeretnénk játékokat és könyveket eljuttatni az összegyűlt adományokból” – mondta el Mihály Ágnes. Érdemes tudni, hogy a szerdai Alsó G buli bevétele is ezt az alapot fogja gyarapítani – fűzte hozzá.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!