
Fotó: Thomas Campean
Látogatható a szejkefürdői strand, illetve a Septimia szabadidőközpont kinti medencéje, hétvégétől pedig már a városi strandra is várják a fürdőzőket. Kisebb-nagyobb újításokra mindenütt számíthatnak az érdeklődők.
2014. június 16., 10:012014. június 16., 10:01
Több helyen is lubickolhatnak a fürdőzni vágyok Székelyudvarhelyen, hiszen a hétvégétől mindhárom ismert fürdőhely látogatható.
Melegebb víz, díjmentesen
Ingyen látogatható még egy hétig a szejkefürdői strand – közölte az üzemeltető, hozzátéve hogy, akik a Szejke Gyöngye étteremben étkeznek, azok egész nyáron díjmentesen használhatják a medencéket, ahová a belépő egyébként hat lej a felnőtteknek, illetve három gyerekeknek. Székelyudvarhely első természetes forrásból töltődő fürdőhelyén a megszokottnál tisztább és melegebb vízre számíthatnak az érdeklődők, amely akár huszonnyolc Celsius-fokra is emelkedhet. Emellett felhívják a figyelmet, hogy a gyógyfürdő, amelyet Orbán Balázs alapított az 1800-as években, szintén várja vendégeit – ide 12 lejért lehet jegyeket váltani. A helyszínen egy lejért napágy is bérelhető.
Jobb kint, mint bent
Többen inkább a kinti medencéket választják a fedettekkel szemben – mutatott rá Ferenc Kinga, a Septimia szabadidőközpont recepciósa. Elmondta, idéntől újításokra is számíthatnak a strandolók, így például hétvégenként öt és tíz óra között délutáni fürdésre is várják az érdeklődőket, amelyre a beugró gyerekeknek hat, felnőtteknek pedig tizenkét lejbe kerül. A huszonhét Celsius-fokos vizű medencék mellett napozásra is van lehetőség, ehhez pedig napágyak is kölcsönözhetők. A felnőttjegy ára hétköznapokon tizenhat, hétvégenként húsz lej, a gyerekeknek pedig kilenc. A szabadidőközpont reggel hat és este tíz óra között várja a látogatókat.
Ugrálóasztal a városi strandon
Hangsúlyosan gondoltak a gyerekekre a városi strand üzemeltetői, idén ugyanis egy ugrálóasztalt is felállítottak a fiataloknak – közölte Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtóreferense. A hétvégén megnyílt fürdőhelyen mindhárom medence fel van töltve, ezek közül kettőt tavasszal sikerült felújítani. A víz hőmérséklete itt a 25 Celsius-fokot is elérheti. A strand reggel nyolc és este kilenc óra között várja az érdeklődőket, a belépő felnőtteknek tíz, gyerekeknek hat lejbe kerül. Ezenkívül 19 órától esti fürdőzésre is van lehetőség.
Fülöp-Székely Botond
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!