
Fotó: Pál Árpád
Bár Hargita és Kovászna megye tavalyi gazdasági mutatóit tekintve a romániai IT-piac két százalékát sem teszik ki, az információtechnológia jó kitörési lehetőség lenne mind Székelyudvarhely, mind Székelyföld számára – hangzott el azon az előadáson, melyen a Helyi lehetőségek székelyföldi vállalkozóknak elnevezésű hétvégi képzés részeként bemutatták a székelyudvarhelyi IT Park megvalósítási projektjét.
2016. november 13., 19:402016. november 13., 19:40
Az Információtechnológiai Park projekt elindítása önkormányzati kezdeményezés volt, az ötlet már jó ideje foglalkoztatja Hajdó Csaba István önkormányzati képviselőt, vállalkozót, aki Székelyudvarhely legnagyobb problémájának a képzett értelmiség elvándorlását tartja. Úgy véli, ezen a területen szükséges beavatkozni, javítva a munkahelyek minőségét, munkaerőt képezve, valamint fejlesztve a szakági infrastruktúrát. A Küküllő szállodában megtartott minikonferencián elhangzott, a projekt megvalósítását nagymértékben elősegíti, hogy a városvezetés részéről mind anyagi, mind ügyintézési támogatást élvez.
Hajdó úgy látja, elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy mit adhat és mit kaphat a város, hiszen az értelmiségiek megtartására képtelen gazdaság nem vonzza a jó szakembereket. A megyebeli informatikai oktatás országos viszonylatban szinte a legkisebb: csak Tordán majdnem kétszer annyi informatikust képeznek, mint egész Hargita megyében. Mivel lassú folyamat e tekintetben hatni az iskolákra, Hajdó a középiskolásoknak szervezett tantárgyversenyekben látja a megoldást: a tehetségesebb részvevőket vállalkozók segítségével lehetne ösztöndíjak és szakmai gyakorlatok, álláslehetőség révén motiválni.
Ami a szektor bérezését illeti, Hajdó tapasztalatai szerint ez az a szakág, ahol a legkisebb a bérek közötti különbség világszinten, ami nem azt jelenti, hogy egy amerikai nagyvállalat nem fizet két-háromszor többet, mint egy kolozsvári cég, de mégsem hatszor, tízszer kisebb a fizetés.
Simon Károly Kolozsvárról hazaköltözött egyetemi oktató, kutató, szoftverfejlesztő vállalta a projekt koordinálását. Az IT Park létrehozásának nem titkolt célja Udvarhely szakmai felzárkóztatása lenne. Fontosnak tartja a helyi cégek elvárásainak, igényeinek felmérését, párhuzamosan a szakirányú humán erőforráséval. Úgy véli, a középiskolák és egyetemek képzése mellett tanfolyamokat, átképzéseket is szervezni kell, ugyanakkor népszerűsíteni kellene a szakágat a fiatalok körében.
Jó lehetőségnek látja, hogy a vállalkozások kezdetben beköltözhetnek a székelyudvarhelyi Inkubátorházba.
Hargita megyében 2015-ben az ágazat összpiaci értéke 16 millió euró volt, a 184 aktív cég 463 alkalmazottat foglalkoztatott. A megyében a szoftverágazat erősödése figyelhető meg, ez teszi ki a piac kétharmadát.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!