Ilyen adókedvezményekkel vonzanának befektetőket Udvarhelyre

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Ingatlanadó-kedvezményekkel motiválná a városvezetés az új befektetőket és azokat a helyi cégeket, amelyek sok embert alkalmaznak, illetve a Hargita megyei átlagbér feletti fizetéseket adnak. Ezekről határozattervezeteket készítenek elő az önkormányzati képviselők.

Fülöp-Székely Botond

2016. október 18., 17:422016. október 18., 17:42

Rendkívüli szakbizottsági ülésen tárgyalták az önkormányzati képviselők azt a két határozattervezetet, amelyekkel az udvarhelyi vállalkozókat segítenék – tudtuk meg Arros Orsolyától, az RMDSZ-frakció tagjától. Mint mondta, a koalíciós képviselők (MPP-EMNP) kész javaslattal érkeztek, ehhez fogalmaztak meg módosításokat a szövetségiek.

Ingatlanadójuk maximum ötven százalékát igényelhetnék vissza azok a vállalkozások, amelyek helyben vannak bejegyezve – közölte Arros Orsolya az első tervezettel kapcsolatban. Maximum húsz százalék lesz a visszaigényelhető összeg azon cégek esetében, ahol az alkalmazottak bruttó átlagfizetése alacsonyabb a Hargita megyei 1820 lejes átlagnál. Ha a vállalkozás több mint öt alkalmazottat foglalkoztat, a fizetések pedig 1821 és 2800 lej között vannak, akkor az ingatlanadó harminc százalékát is visszaakérhetné a munkaadó a hivataltól. Ahol 2800 lej feletti átlagbérezés van, illetve több mint tíz embert alkalmaznak, a befizetett adó fele lenne visszaigényelhető – magyarázta a terveket a képviselő.

Új befektetőket várnak

Egy másik határozattervezet szerint három évig adókedvezményekben részesülhetnek azok a befektetők, akik több mint 200 ezer eurót fektetnek be Udvarhelyen, legalább öt munkahelyet teremtenek és vállalják, hogy három évig húsz százalékkal nagyobb átlagfizetést biztosítanak alkalmazottaiknak, mint a bruttó 1500 lejes minimálbér. Profiljuk függvényében a kereskedő cégek legtöbb 5, a szolgáltatók 10, míg a termelők 20 százalékos ingatlanadó-kedvezményt kaphatnak. Emellett az alkalmazottak száma és a befektetett összeg növekedése újabb, nagyobb adókedvezményekre is feljogosíthatja a vállalkozót. Ezekre a kedvezményekre három évig jogosultak a vállalkozók. Arros szerint a határozattervezet célja Udvarhelyre vonzani a befektetéséket.

Csökkenhet az adókulcs?

Az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége többször is kifogásolta, hogy a törvények változása miatt idén jócskán megemelkedtek az ingatlanadók, ezért csökkenteni kellene az érvényben lévő 1,3 százalékos adókulcsot. Erre voltak is próbálkozások a városvezetők részéről, ám kicsúsztak a határidőből, így már csak jövő évtől érvényes változtatásokat lehet kidolgozni. Arros szerint erről novemberben tárgyalnának a városatyák. Mint mondta, az optimális adókulcs meghatározása érdekében elemezni kell, hogy hány cég fizetett be adót idén, összesen mekkora összeg került így a városkasszába, és ez mennyivel több az előző évinél. „Ezek után lehetne hozni egy olyan döntést, hogy a városi költségvetés se szenvedjen csorbát, és a vállalkozókat se fojtsuk meg” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés