
Fotó: Lőrincz Edit
Ingyenes számítógép-kezelői tanfolyamot tartanak az idősödő korosztály számára a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületében. Az Idősbarát tanfolyam harmadik alkalommal került megszervezésre, és az ötletgazda Lőrincz Edit szerint ez megoldást nyújthat a generációk közti szakadék áthidalására, illetve a nyugdíjkorhatár kiszélesítésére.
2012. szeptember 26., 20:382012. szeptember 26., 20:38
2012. szeptember 26., 20:532012. szeptember 26., 20:53
„Tíz éve foglalkozom felnőttképzéssel, és tapasztalatom szerint az idősek oktatását nem jó ötlet a fiatalokéval együtt tartani, ugyanis a fiatalabb korosztály sokkal könnyebben megtanulja a számítógép kezelését, így az idősebbekben kudarcérzet alakul ki, hogy ők nem fejlődnek kellő ütemben. Akkor el is kezdtem egy speciális tanterv összeállítását, amely a negyvenöt évnél idősebbeket célozza meg, és amely az alapoktól, a számítógép bekapcsolásától és az egér használatának mikéntjétől indul, az elektronikus levelezés, valamint a csevegőprogramok fortélyainak elsajátításáig terjedve” – mondta el az informatikatanár.
Az ingyenes oktatás pályázat útján, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal támogatásával valósult meg. „Három éve csak tíz, tavaly már huszonkét, idén pedig ötven ember oktatását finanszírozta a hivatal” – mondta Lőrincz Edit, hozzátéve, fejenként körülbelül száz lejbe kerülne az oktatás. „Nagyrészt nyugdíjasok jelentkeztek a tanfolyamra, számukra elég komoly anyagi megterhelést jelentene, ha fizetniük kellene a érte. A legidősebb tanulónk 79 éves, és viszonylag sok hetvenévesnél idősebb ember jár az oktatásra. A részvevőket korosztály szerint kialakított csoportokban tanítom, mert a hatásos oktatási módszerek eltérők lehetnek. A legidősebbek esetében figyelembe kell venni a látási, hallási nehézségeket, és azokhoz igazodva kell megtanítani például a képernyő beállításainak számukra előnyös módosítását” – árulta el a tanárnő.
Az időseknek a tanfolyamon való részvételt legtöbb esetben a külföldön élő családtagokkal való kapcsolattartás motiválja. „Hetente kétszer két órát tartok a csoportoknak, mert hamar kifáradnak. Így kissé lassan tudunk haladni: három hónapos a tanfolyam, ennek végére azonban tanítványaim már nagyon jól tudják használni a levelezőprogramot és a csevegőprogramokat. Nagyon jó érzés látni, ahogy kezdeti félelmeiket, bizonytalanságaikat felváltja a magabiztosság, valósággal kivirulnak, és öregségükben úgy tudnak örülni sikereiknek, mint a gyerekek. Sokan újságolják boldogan, hogy webkamera segítségével együtt kávéztak külföldön élő rokonaikkal. Bámulatos, hogy ezek az idősek vállalják szeretteikért, hogy annyi év után visszaülnek az iskolapadba” – fejtette ki a tanárnő, hozzáfűzve, minden szakterületen szükség lenne hasonló kezdeményezésekre, mert mint elmondta, „elvárjuk, hogy minél később menjenek nyugdíjba az emberek, de nem biztosítunk számukra fejlődési lehetőséget. A fiatalok között ugyanis – sikerélmények híján – nem tudnak tényleges eredményt felmutatni, speciális tanítási módszerekkel és türelemmel azonban hatalmas és gyors fejlődést lehet náluk elérni” – mesélte csillogó szemmel az oktató. „A tanulás pozitív következménye továbbá, hogy nagyszülő és unoka közös témájává válik a számítógép. Volt már arra is példa, hogy azok az unokák, akik már leírták a nagyszülőt mint maradi gondolkodású embert, a tanfolyam után maguk is tanultak az idősektől” – egészítette ki a tanárnő. Elmondta még, hogy továbbra is pályázik támogatásra, hiszen a következő években is szeretné megszervezni az ingyenes oktatást.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!