Idén is lesznek változások a tanügyben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A tanévkezdéssel kapcsolatos tudnivalókat összegezte Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője csütörtökön. Szó esett többek között az iskola másként hét változásairól és a megyei szakiskolák diáklétszámáról is.

Molnár Rajmond

2016. szeptember 08., 20:492016. szeptember 08., 20:49

Újdonságnak számít, hogy a következő tanévben az iskola másként hét időpontját a tanintézetek maguk dönthetik el, választva az oktatási tárca által javasolt időpontok közül. Ez nem eshet egybe a félévi dolgozatírások időszakával – mondta a főtanfelügyelő.

Szót ejtett arról is, hogy a harmadik és negyedik osztályosok tankönyvei közül nem mindegyik érkezik meg tanévkezdésre az iskolákba, azonban idén a tizenegyedikes és tizenkettedikes diákok ingyen tankönyveket kapnak a tanévkezdés után. Az elmúlt tizenegy évben még nem volt erre példa.

Az igazgatókat a megye összes iskolájában kinevezték tanévkezdésre, még öt aligazgatói poszt van, amelyekről hamarosan szavaznak a tantestületek – számolt be Görbe Péter. Kifejtette, a csíki térségben a nyáron két tanintézetben történt igazgatóváltás, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában, illetve a Xántus János Általános Iskolában. Előbbiben Forró Gerda Mária helyét vette át Dávid Zoltán földrajz szakos tanár, míg utóbbiban a Kristó Gabriella a frissen kinevezett igazgató, ugyanis a korábbi tisztséget betöltő Kovásznai Ágnes gyermeknevelési szabadságra ment.

Népszerűtlen az asztalos szak

Lezárult a három éves szakoktatásba való iratkozás is. A meghirdetett szakiskolai helyek 84,4 százaléka telt be Hargita megyében, azaz 896 helyre 757 diák jelentkezett – tudtuk meg a tanfelügyelőségen. Csíkszéken ez az arány 82,9 százalékos, ugyanis 302-en iratkoztak a meghirdetett 364 helyre. A térségben az asztalos szakra jelentkezett a legkevesebb diák, mindössze 14-en iratkoztak be a meghirdetett 28 helyre.

A középiskolás diákok által kérvényezhető szociális ösztöndíj (Bani de liceu) szeptember 15-étől igényelhető. A támogatás értéke havonta 180 lej.  Az igénylők jogosultságát október 23-áig ellenőrzik, majd 28-án teszik közzé a jogosult diákok listáját a tanügyminisztérium honlapján. Azok a tanulók, akik igénylik, de nem kapják meg az ösztöndíjat, november 2-áig fellebbezhetnek. A támogatás megérkezése minisztériumi rendelettől függ – tájékoztattak a sajtóeseményen.

A szociális ösztöndíjat egyébként azok a diákok igényelhetik, akik családjában a kérvényezést megelőző három hónapban az egy főre eső bruttó jövedelem nem haladta meg a 150 lejt. A támogatáshoz a tanulóknak be kell nyújtaniuk egy családi jövedelmi igazolványt az iskolához, valamint szükséges egy szociális ankét a helyi tanács részéről, ami igazolja, hogy valóban rászorulók-e az ösztöndíjat igénylők. A támogatást el is lehet veszíteni rossz magaviselet vagy sok igazolatlan hiányzás esetén. A szakiskolásoknak alanyi jogon járó szakmai ösztöndíjat idén is megkapják a Hargita megyei szakiskolába járó diákok, amely értéke 200 lejről akár 250-re növekedhet idén – közölte a főtanfelügyelő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés