
Fotó: Veres Nándor
Augusztus 3–9. között tartják a már szokásossá vált fúvósképzést Székelyudvarhelyen.
2015. július 31., 15:562015. július 31., 15:56
Tizenegy hangszer ismerői jelentkezhetnek Gergely János ny. zenetanárnál, karmesternél (tel.: 0745-892 189) és György Sándornál (0741-947 234) – adta tudtunkra Verestóy Károly tanár, szervező, az Udvarhelyszék Fúvószenekar tagja.
A zenekar tagjainak személyes ismerősei, tizennégy anyaországi zenetanár vállalta idén, hogy teljesen ingyen elméleti és gyakorlati képzésben részesíti azokat az udvarhelyieket és környékbelieket, akik szeretnék elmélyíteni tudásukat. Egy héten át órarend szerint, délelőtti és délutáni foglalkozásokat tartanak majd a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában, összesen tizenegy hangszeren oktatva kezdőknek, haladóknak egyaránt. A környékbelieknek előzetes bejelentés esetén a szállás, étkezés is megoldható.
A képzést minden évben lehetőleg kevés pénzből valósítják meg, idén a Palló Imre Alapítvány, a művészeti szakközépiskola, a Dr. Verestóy Attila Alapítvány, Nagygalambfalva Önkormányzata, a székelyudvarhelyi Confex Jakab és Roseal vállalatok, valamint pályázati úton, a szervező Udvarhelyszék Kulturális Egyesület által Székelyudvarhely Önkormányzata támogatja. A szervezők ezúton mondanak köszönetet nekik a fúvóshangszereket kedvelő zenészek nevében.
Az előző évekhez hasonlóan az egész környék zenekedvelőire számítanak – mondta Verestóy Károly. A képzés végén, augusztus 8-án, szombaton délután hat órától közös koncertet tartanak a Digital 3 Televízió termében.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!