
Fotó: Simon Eszter
Ha október, akkor hagyományos Őszi Vásár Udvarhelyen. Itt találkozik a kínálat a kereslettel, a termelő és a kereskedő a vásárlóval, a fogyasztóval – hangzott el a huszonegyedik alkalommal megrendezett eseménysorozat csütörtök délelőtti megnyitóján.
2013. október 03., 17:022013. október 03., 17:02
2013. október 03., 17:362013. október 03., 17:36
Az alacsony hőmérséklet ellenére szép számú közönséget köszönthetett László János, a rendezvénysorozat házigazdája a városi sportcsarnok előtt. Megnyitóbeszédében kiemelte: a huszonegyedik vásáron a helyi vásárosok, gazdák termékei kerültek előtérbe. Az eseménysorozat meghatározó a térség gazdasági fejlődésében, melynek segítségével országszerte is hangsúlyossá válhatott ez a régió.
Varga Mihály, Magyarország nemzetgazdasági minisztere, a rendezvénysorozat fővédnöke nem tudott jelen lenni a megnyitón, üdvözlő szavait Tóth Árpád színművész tolmácsolta. Ezt követően Lenner Áron Márk, a magyarországi Nemzetgazdaság Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta: az erős Székelyföld megteremtéséhez a régió vállalatainak összefogására van szükség. Üdvözölte az Őszi Vásár rendezvénysorozatot, melyen a „hungarikumok” és a székely termékek egyaránt helyet kapnak.
Az idei rendezvénysorozat társszervezője Hargita Megye Tanácsa és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. Előbbi elnöke, Borboly Csaba elsősorban gratulált a vásár szervezőinek, majd kifejtette, a megye nyugati része az ipar tekintetében húzóerő. Kifejtette, a régió gazdasági fejlődésében a következő lépés az udvarhelyi inkubátorház felépítése lehet, amely országos szinten is érvényesíteni tudja majd a vállalkozók, szervezetek érdekeit.
„A székely ember szorgos és dolgos, de arra is szükség van, hogy időnként megmutassa magát, tudja bemutatni, esetleg kereskedni azzal vagy eladni azt, amit készített” – emelte ki a huszonegyedik Őszi Vásár megnyitóján Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere.
A szalagvágást követően a csarnok előterében pezsgővel kínálták a látogatókat, akik több mint 150 vállalat, szervezet termékei és szolgáltatásai közül választhatnak a csarnokban és környékén: kint egyebek közt autókat, kazánokat, vastag ruházatot, bent menyasszonyi ruhákat, kozmetikumokat, édességet, bútorokat, fajátékokat ajánlottak. A kiállításra és vásárra csütörtökön 18 óráig, pénteken és szombaton 10-19, vasárnap pedig 10-18 óra között várják az érdeklődőket.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
szóljon hozzá!