
Az ország legjobb legyezőhorgászai mérték össze tudásukat múlt hét végén a Nagy-Küküllő zetelaki gát alatti C&R (catch and release – fogd meg, és engedd vissza) szakaszán, az országos bajnokság nyolc fordulójának egyikén.
2015. július 22., 21:262015. július 22., 21:26
2015. július 23., 09:282015. július 23., 09:28
A versenyen tíz csapat vett részt, a háromfős összeállításokban két részvevő horgászott, a harmadik pedig a bíráskodói feladatokat látta el. A szervezők tájékoztatása szerint a szombaton és vasárnap lezajlott háromfordulós versenyen nagyon jók voltak a horgászási feltételek, eddig még egy hasonló romániai versenyen sem fogtak ki annyi halat a versenyzők, mint a mostanin: ez összesen 808 halat jelent, ebből 639 sebes pisztráng, 169 pedig pénzes pér. A legnagyobb fogás egy 36,1 centi hosszú pér volt.
A versenynek egy székelyudvarhelyi résztvevője volt – Szabó András, a Nagy-Küküllő Sporthorgász Egyesület tagja –, ő ötödik helyezett lett két marosvásárhelyi csapattársával közösen, akik szinten a helyi horgászegyesület tagjai. A verseny első három helyét sorrendben az „In Vino Veritas”, a „Fly Fishing Dedicated”, illetve a „Purple Curcubeu” nevű formációk nyerték.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!