Nincs hivatalos címere Székelyudvarhelynek, ezen szeretne változtatni az önkormányzat. Már el is készültek a tervek Mihály János történész segítségével, aki hétfőn este Székelyudvarhely városcímer- és pecséthasználatáról tartott heraldikai előadást a városháza Szent István Termében.
2016. december 13., 21:422016. december 13., 21:42
Az előadót Orbán Balázs, az MPP–EMNP-koalíció frakcióvezető-helyettese köszöntötte, majd elmondta, olyan címert szeretnének, amely a hagyományokat követi, ennek alapján pedig a későbbiekben zászlót is készíttetnének a városnak. Az előadó egyik fő szakterülete a címerek, pecsétek, zászlók kutatása, éppen ezért dolgozott együtt vele a helyi önkormányzat. Valószínűleg már a decemberi képviselő-testületi ülésen napirendre tűzik a hivatalosításra beadandó címer kiválasztását.
Elsőként a székely címer változatait ismertette az előadó, így kiderült, hogy legkorábbról fennmaradt emlékünk egy 16. századi, csíkcsobotfalvi kép, amelyen a vörös tárcsapajzsban, a vörös pajzsfőn fehér felhőből lenyúló kar aranykoronát, vörös szívet és természetes színű (barna) medvefejet tart egyenesen. Tehát a régi székely címer pajzsának felülete eredetileg vörös színű volt, nem kék, ahogyan azt a szakirodalom sokáig tartotta – tudtuk meg Mihály Jánostól.
Egy tizenhatodik század eleji székelydályai templom festményképét is bemutatta az előadó, majd a bögözi és a székelyderzsi templomok gyámköveit, illetve egy Csekefalván fennmaradt csempekályhadarabot és a székely nemzet régi pecsétjét. A közönség láthatta Marosvásárhely 1616-os címerrajzát, hiszen innen terjedt el a kék mezejű ábrázolás.
Az ősi székely címer nem azonos Székelyudvarhely mezőváros címerével, ahogyan azt olyan erdélyi írók állították, mint Szeles János, Orbán Balázs, Jakab Elek – jelentette ki Mihály János. A város színezés nélküli címere egy 1701-ben hitelesített iraton tűnik fel először. A pecsét papírfelzetes lenyomataként maradt fenn, barokkos vonalvezetésű, kerek címerpajzson egy könyökben hajlított, jobbra forduló kar látható, amely kesztyűs kezében egy medvefejet és szívet átdöfő egyenes kardot tart. A kard hegyén egy háromleveles nyitott korona is látható. Körülötte, az alsó részen két hatágú csillag, fennebb két levél, ami nem egyezik a köztudatba ékelődött négycsillagos ábrázolással, ahogy azt a pontatlan leírások, köztük Orbán Balázsé is, hátrahagyták az utókornak – mondta Mihály János.
A város színezett címerét Orbán leírása alapján csak a XIX. század második felében rajzolták meg. Ez egy kék mezejű pajzson ezüstpáncélos kar, kezében egyenes ezüstszínű kard, amely egy természetes medvefejet és vörös szívet szúr át, a kard hegyén aranykoronával. A fő címerképet a címermezőben négy hatágú aranycsillag is övezi. Ezt használták alapul az új címerrajz elkészítéséhez: három változatot is papírra vetettek.
Miután az önkormányzati képviselő-testület elfogadja a hivatalosításra szánt címerjavaslatot, felterjesztik majd az országos bizottság elé is. Hosszas folyamat lesz, amíg a városnak hivatalos címere lehet, de az első lépéseket már megtették – közölte az előadó.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!