
Fotó: Veres Nándor
Február 17–18-ára lesz kész a keresztúri tejgyár üzleti terve, majd három héten belül megkaphatják azt a banki hitelt, melynek segítségével a Küküllő-Keresztúr Tejfeldolgozó és -értékesítő Szövetkezet visszavásárolhatja az üzem tulajdonjogát. A 2011. február 10-én megalakult szövetkezet több mint egy éve tűzte ki fő céljául a tejgyár újraindítását, de annak modernizálását és egy szigorúbb munkamorál bevezetését is fontosnak tartják.
2012. február 14., 21:402012. február 14., 21:40
2012. február 14., 22:212012. február 14., 22:21
Székelykeresztúron 1948-ban indult be a vajgyártás, melyben egy akkori szövetkezet szász szakemberei segédkeztek. Az üzemben a vaj mellett sajtféléket is gyártottak, melyekből Svájcba is exportáltak. A szomszédos megyékben is keresett volt a keresztúron előállított tejtermék. 1961-ben kibővítették, majd a rendszerváltást követően privatizálták, 2008-ban került egy kanadai cég tulajdonába. 2010. április 30-án leállt a gyár, a környékbeli gazdák tejét a csíkszeredai Primulact üzemben dolgozták fel.
Kezdeti gondok
2010 nyarán derült ki, hogy eladó az üzem, akkor jött az ötlet, hogy szakszervezetbe tömörülve maguk a tejtermelő gazdák vegyék meg a gyárat. A Küküllő-Keresztúr Tejfeldolgozó és -értékesítő Szövetkezet 2011. február 10-én alakult meg, céljuk az volt, hogy a kereskedőket kihagyva, direkt módon történjen a tej feldolgozása és a termékek értékesítése – mondta el kérdésünkre Varga Nagy László, a szövetkezet elnöke. Amikor megszületett az ötlet, akkor még sok volt a tej, de azóta beállt a tejkrízis, hiszen egy év leforgása alatt sok gazda eladta a teheneit. „A gazdákat meg kellett győzni, hiszen akkor több volt a tej, mint a kereslet, a meglévő tejből akkoriban borjakat neveltek. Most ez megfordult: nagyobb a tej iránti kereslet” – adta tudtunkra Varga Nagy László.
Várakozó állásponton vannak a gazdák
Ahhoz, hogy ne legyen veszteséges a gyár, napi tízezer liter tejre van szükség. A szövetkezethez tartozó jelenlegi 450–500 gazdától 14.500 litert tudnak majd begyűjteni naponta. Ezek a megye tejtermelő gazdáinak majdnem harmadát teszik ki: Újszékelytől Szentegyházáig, Solymosoktól Etédig. „A tejtermelés a mezőgazdaság nehézpiaca, újabban beszűkült, az idők folyamán sok térség kiesett a termelésből, de ha megnő a tej iránti kereslet, akkor lehet majd tovább növelni az állományt” – fogalmazott az elnök. A tejgyár maximum feldolgozási kapacitása naponta 25.000 liter, tehát a szövetkezetbe ezek után is be lehet lépni minimum három tehén árával, vagyis 2400 lejjel. Eddig 280 tag iratkozott be, akik közül eddig 228-nak sikerült befizetnie ezt az összeget.
Csatlakoznának, de bizalmatlanok
Varga Nagy László elmondta: a szövetkezet gazdáinak mindenképpen jobb árat fizetünk majd: 1 lej 20 banit adunk a nyers tejért, amihez év végén a leadott mennyiségű tejnek megfelelő profit 50 százalékát is visszaosztjuk majd. Az évek folyamán a vagyonrész értéke majd növekszik, ami továbbadható vagy örökölhető lesz. Akik nem tagok, azok 1 lejt kapnak a leadott tej literéért, a Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületével pedig a későbbiekben egyeztetnek az árról.
Tejgyár ára, alku tárgya
A tejgyárat eredetileg 3,5 millió lejért akarták eladni, de ezt sikerült lealkudniuk közel 2 millióra. Az ukrán származású kanadai tulajdonossal vásárláskor abban is sikerült megegyezniük, hogy ha beindul a tejüzem, akkor kivonul a térségből, a meglévő csarnokokat átadja a szövetkezetnek. A beígért tej nagy része tehéntej, egynegyed része azonban juhtej. Legalább 300 liter tejért mennek ki vidékre. „Kecsketejre is volt érdeklődő, ahhoz 500 liternek kell összegyűlnie, hogy fel tudjuk vásárolni. Bivalytejet bármilyen mennyiségben veszünk, hiszen arra mindig szükség van” – tette hozzá Varga Nagy.
Előzmények, hitel, fejlemények
E hónap 17–18-ára lesznek meg a fejlesztési tervek részletei, akkor tárgyalnak a Transilvania Bankkal, három héten belül meglesz a hitel, amit 6 éven belül kell visszafizetni. 1,6 milliós kölcsönt vesznek fel. A fennmaradó 400 ezret a tagok befizetéséből, Hargita Megye Tanácsának támogatásából, a magyar és román mezőgazdasági minisztérium, a CBA üzletlánc és más alapítványok támogatásából állják.
További összegek fejlesztésre
Az engedélyek megszerzéséhez a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szakemberei megállapították, hogy még mire lenne szükség. „Erre 800 ezer lejes fejlesztési hitelt szeretnének megpályázni, amelyből modernizálni kellene ahhoz, hogy a higiéniai normáknak megfeleljen” – mondta Varga. Néhány felszerelés igencsak elavult, azokat ki kell cserélni, valamint a hőközpontot és a pasztörizáló rendszert is, amely több mint 50 éves. Továbbá vajcsomagolót vesznek, illetve a friss termékek, joghurt, kefír, tejföl, vaj és sajtkrém előállításához szükséges új gépsorokat. Ugyanakkor kisebb kapacitású autókat is vásárolnak, két támogató már jelezte, hogy megvan rá a pénz. 38 személlyel indul majd az üzem, eddig 76-an voltak, a beszállított tejmennyiség növekedésével azonban ez a szám majd növekedhet.
Gazdaképző kurzusok
Februártól a kisvárosban fórumokat tartanak a gazdáknak, melyekre Székelykeresztúr Városi Tanácsa 39.500 lejes keretet határozott meg. A kurzusok elsődleges célja, hogy a gazdákkal megértessék: különbséget kell tenni a háztáji gazdaság és a piacra való termelés között. A takarmányozásban és tejtermelésben is szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a piac igényeinek meg lehessen felelni. Ehhez abraktakarmányt, tejelőtápot és takarmánybetakarító gépeket a szövetkezeten keresztül jutányos áron lehet majd igényelni. Ugyanitt ingyenes szakmai tanácsadással is ellátják a tehéntartó gazdákat.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!