Helyi kontrasztok egy képben

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Kontrasztok a címe és egyben tematikája is az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, a Művelődési Ház, a székelyudvarhelyi RMDSZ és az Udvarhelyi Info Egyesület idei fotópályázatának.

Veres Réka

2015. május 21., 14:332015. május 21., 14:33

Teljes képet akarnak nyújtani a városról, így az immár  kilencedik alkalommal meghirdetett fotópályázat témája a székelyudvarhelyi kontraszt. Az érdeklődő fotósoknak a város ellentmondásait, eltérő tulajdonságait kell összefoglalniuk egy képben legkésőbb november 27-éig. A korábban meghirdetett pályázat minden hazai és határon túli fényképésznek esélyt és elegendő időt ad arra, hogy a legjobban továbbgondolja és megörökítse a témát – magyarázta a szerdán tartott sajtótájékoztatón a Művelőd­é­si Ház igazgatója, a zsűri tagja. Elekes Gyula megjegyezte, tavaly már határon túli fotósok is érdeklődtek, ezért akartak idén több időt hagyni a téma kidolgozására.

A témát nem is kell igazán szájba rágni, lehetőséget ad a szubjektív látásmódra – fejtette ki Balázs Attila fotós, zsűritag. Szerinte a fotóművészet ott kezdődik, ahol már megjelenik az egyéni látásmód és a szubjektivitás, ezért tágasabb értelmezésre buzdította a pályázni óhajtókat. Csáki Jenő fotós, zsűritag az etikus fényképészetre hívta fel a figyelmet, arra intve az esetleges pályázókat, hogy a fotó elkészítésekor legyenek tekintettel a méltóságra és az intim szférára.

Képeslapok is készültek a korábbi fotópályázatokra érkezett fényképekből, ezeket az elkövetkező napokban lehet megvásárolni – adta a sajtó tudtára Jakab Áron Csaba szervező. A képeslapok nemcsak székelyudvarhelyi pillanatképek, hanem egyben belépők is különböző programokra. Egyelőre a Művelődési Ház, a Haáz Rezső Múzeum és a Udvarhely Néptáncműhely rendezvényeire érvényesek a képeslapokon található belépők. A beküldött pályamunkákat idén is szakmai zsűri értékeli. Elekes Gyula képzőművész, a Művelődési Ház igazgatója, Balázs Attila fotós, Csáki Jenő fotós, Jakab Áron Csaba szervező mellett idén dr. Szabó József természetfotós lesz meghívott zsűritag.

Az első három legjobbnak ítélt kép alkotója jelentős díjban részesül, az első helyezést elérő pályázó ezer lej készpénzt kap jutalomként. A pályázaton részt vehet bárki, lakhelytől, kortól és nemtől függetlenül, amennyiben fotójának tárgya a székelyudvarhelyi kontrasztok és a pályázati leírásnak megfelelően adja le azt legkésőbb november 27., péntek délután két óráig. A kiállítást december 10-én délután hat órakor nyitják meg a Művelődési Ház előtéri galériájában. A pályázat feltételeiről, a technikai elvárásokról és a beadás módozatairól további információkat a fotopalyazat.ro internetes címen olvashatnak az érdeklődők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés