
Fotó: Barabás Ákos
Mostantól az idős és mozgáskorlátozott udvarhelyieknek telefonos egyeztetés után házhoz is viszik a kikölcsönzött könyvtári könyveket. A kezdeményezés ötletgazdájával beszélgettünk.
2016. október 20., 20:072016. október 20., 20:07
Szentannai Katalin, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár munkatársa, a program felelőse elmondta, államvizsga-dolgozatában a könyvtár és az internet használatát hasonlította össze, egyebek közt azt is kidolgozva, milyen projektekkel, kezdeményezésekkel lehet fejleszteni a téka szolgáltatásait. Mivel a legtöbb program gyerekeknek és fiataloknak szól, szeretett volna valamit, ami az idősebb korosztályt is megszólítja, illetve esélyt adna azoknak, akik egészségügyi vagy bármilyen más okból ágyhoz vannak kötve és nem tudnak eljutni a könyvtárba. „Így született meg az ötlet, hogy újraélesszük a régi szolgáltatások egyikét, a mozgó könyvtárat” – avatott be az ötlet eredetébe Szentannai Katalin.
Azt mondja, eddig az volt a jellemző, hogy ismerősök, rokonok kölcsönöztek könyvet a mozgásukban korlátozott, idős embereknek, ők látták el olvasnivalóval azokat, akik személyesen nem tudtak bemenni a könyvtárba. Ezért gondolta, hogy hasznos lenne egy hasonló, ingyenes szolgáltatás a városban. Egyeztetni telefonon lehet, hétköznap 13 és 15 óra között a 0740-649 113-as számon. Az igénylők elmondhatják, milyen könyveket szeretnének, illetve egyeztetik a szállítás helyét és idejét. Ennek alapján a könyvtáros a város területén bárhova házhoz viszi a kiválasztott könyveket.
Hangsúlyozta, a kezdeményezés kizárólag azoknak az Udvarhelyen élők idős és mozgáskorlátozott olvasóknak szól, akik tényleg nem tudnak eljutni a könyvtárba. Az intézmény szabályai a házhoz szállított kötetekre is érvényesek: havonta legfeljebb négy könyvet lehet kikölcsönözni. Miután kiolvasták, ugyancsak telefonon értesíthetik a könyvtárost, aki elmegy a kötetekért, és visszaviszi azokat a tékába.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!