Házhoz mennek a könyvek Udvarhelyen

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Mostantól az idős és mozgáskorlátozott udvarhelyieknek telefonos egyeztetés után házhoz is viszik a kikölcsönzött könyvtári könyveket. A kezdeményezés ötletgazdájával beszélgettünk.

Veres Réka

2016. október 20., 20:072016. október 20., 20:07

Szentannai Katalin, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár munkatársa, a program felelőse elmondta, államvizsga-dolgozatában a könyvtár és az internet használatát hasonlította össze, egyebek közt azt is kidolgozva, milyen projektekkel, kezdeményezésekkel lehet fejleszteni a téka szolgáltatásait. Mivel a legtöbb program gyerekeknek és fiataloknak szól, szeretett volna valamit, ami az idősebb korosztályt is megszólítja, illetve esélyt adna azoknak, akik egészségügyi vagy bármilyen más okból ágyhoz vannak kötve és nem tudnak eljutni a könyvtárba. „Így született meg az ötlet, hogy újraélesszük a régi szolgáltatások egyikét, a mozgó könyvtárat” – avatott be az ötlet eredetébe Szentannai Katalin.

Azt mondja, eddig az volt a jellemző, hogy ismerősök, rokonok kölcsönöztek könyvet a mozgásukban korlátozott, idős embereknek, ők látták el olvasnivalóval azokat, akik személyesen nem tudtak bemenni a könyvtárba. Ezért gondolta, hogy hasznos lenne egy hasonló, ingyenes szolgáltatás a városban. Egyeztetni telefonon lehet, hétköznap 13 és 15 óra között a 0740-649 113-as számon. Az igénylők elmondhatják, milyen könyveket szeretnének, illetve egyeztetik a szállítás helyét és idejét. Ennek alapján a könyvtáros a város területén bárhova házhoz viszi a kiválasztott könyveket.

Hangsúlyozta, a kezdeményezés kizárólag azoknak az Udvarhelyen élők idős és mozgáskorlátozott olvasóknak szól, akik tényleg nem tudnak eljutni a könyvtárba. Az intézmény szabályai a házhoz szállított kötetekre is érvényesek: havonta legfeljebb négy könyvet lehet kikölcsönözni. Miután kiolvasták, ugyancsak telefonon értesíthetik a könyvtárost, aki elmegy a kötetekért, és visszaviszi azokat a tékába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés