Határkerülők imádkoztak a székelyudvarhelyi kereszteknél

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Lovasokkal együtt mintegy félszáz részvevője volt húsvét vasárnapján a Szent Miklós római katolikus plébánia által szervezett határkerülésnek Székelyudvarhelyen. A zarándokok Jézus Krisztus feltámadását hirdették, a kereszteknél megállva pedig Isten áldását kérték az idei termésre, imádkoztak az egészségért, hitük megerősödéséért.

Fülöp-Székely Botond

2015. április 07., 18:362015. április 07., 18:36

A húsvét napját megelőző esti körmenetnek a folytatásaként – amikor az emberek kijönnek az utcára Jézus Krisztus feltámadását hirdetni – szokták megszervezni a hajnali határkerülést. A zarándokút során a részvevők megállnak a város egykori, illetve mostani határában lévő feszületeknél, és a húsvéti örömtől feltöltődve, imádkozva kérik Isten áldását az idei termésre – közölte Balla Imre, a Szent Miklós-plébánia segédlelkésze, aki vasárnap a székelyudvarhelyi határkerülőket vezette.

A szokás keletkezésével kapcsolatban rámutatott, már a pogány időkben is létezett hasonló rituálé, amikor az emberek tavasszal, a természet megújulását látva, azzal a céllal mentek ki a határra, hogy hangoskodva elriasszák a gonosz, mágikus erőket.

Reggel hat órakor gyűltek össze a határkerülők a Szent Miklós katolikus plébánia előtt, első állomásként pedig a városközponti ferences rendi templom közelében lévő keresztnél kérték Isten áldását a részvevőkre és családjaikra. „Minden keresztnél más-más szándékra imádkozunk: egyebek mellett a jó termésért, az egészségért, a betegségből való kigyógyulásért, hitünk megerősödésért. Útközben Jézus feltámadásával kapcsolatos énekeket zengünk, hogy mások is hallhassák örömünket, illetve a  rózsafűzért imádkozzuk. Tulajdonképpen egy imaútról van szó” – fejtette ki Balla Imre. A résztvevők a Szentimre utcán haladva értek ki a mezőre, majd egy kört megtéve, útba ejtve a Jézus-kápolnát, a Kossuth utcán keresztül értek vissza a kiindulási ponthoz, ahol ünnepi szentmisén vettek részt.

Az időjárás nagymértékben befolyásolta, hogy a tavalyi huszonhét lovashoz képest idén csak nyolcan jöttek el – magyarázta Szász Dénes, a lovas határkerülők vezetője, hozzátéve, minden bizonnyal az is hozzájárulhatott az alacsony részvevőszámhoz, hogy egyre nehezebb lovakat tartani. Ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, minden évben meg kell szervezni a határkerülést, hiszen a hagyomány megőrzése nemcsak vallási, hanem a székelység megmaradása szempontjából is elengedhetetlen.

A Szent János és az Ady Endre utca kereszteződésében lévő keresztnél pálinkával és kaláccsal fogadták a határkerülőket a közelben élők. A Szentimrei Cimboraság vezetője, Bartalis Imre elmondta, évek óta rendszeresen megvendégelik a zarándoklat részvevőit, kifejezve ezzel irántuk érzett tiszteletüket, átadva jókívánságaikat.

„Katolikus vagyok, aki ebben nevelkedett fel, így nagy boldogsággal tölt el, hogy idén is volt határkerülés, amelyen a korábbi években – amíg az egészségügyi állapotom engedte – magam is részt vettem. Az pedig külön öröm, hogy megvendégelhettük a zarándokokat” – jelentette ki portálunknak Szalai Csaba, a fogadók egyike a helyszínen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés