
Fotó: Thomas Campean
Az eddigieknél nagyobb összeget tud biztosítani a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Ön dönt! elnevezésű pályázatának idei, ezúttal vidéki civil szervezeteknek meghirdetett felvonására: a közösségi kártyahasználatból júliustól szeptemberig húszezer lej gyűlt be, az immár harmadik alkalommal meghirdetett pályázaton hat szervezet projektjét finanszírozzák.
2014. december 11., 21:352014. december 11., 21:35
Tíz vidéken bejegyzett, illetve tevékenységét vidéken folytató civil szervezet jelentkezett a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány immár harmadik Ön dönt! pályázati felhívására, közülük hatan részesülnek támogatásból, a Közösségi Kártya-használók szavazatai alapján – december 10-éig a Merkúr és Szuper üzletekben, illetve a Tábor-negyedi Réka gyógyszertárban vásárlók a pénztárjegyek hátuljára írhatták fel azon pályázó sorszámát, amelynek projektje elnyerte tetszésüket. Az egyesületek és alapítványok legtöbb négyezer lejre pályázhattak marketing- és PR-tevékenységük eredményesebbé tétele, illetve a munkájuk végzéséhez szükséges eszközök beszerzése céljából. A szavazatok száma felülmúlta a szervezők várakozásait – mondta Péter Attila programfelelős a csütörtöki szavazatszámláláson, amelyen több pályázó szervezet képviselője is segédkezett.
A támogatást igényelt csoportok a Béta, Dobó és Vágás körzetében működő Három Hegy Ifjúsági Egyesület, a Székelymuzsnai Nők Egyesülete, a Gyepesért, az Égéért, a Városfalva és a Székelygyümölcs Egyesület, az állami gondozásban élő és onnan kikerült fiatalokat segítő Ház a Holnapért Egyesület, a Felsőboldogfalván tevékenykedő Pro Life Alapítvány, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület, valamint a Pro Derzs Ifjúsági Alapítvány. A megvalósítani kívánt közösségi projektek igen változatosak: a székelyruha-varrástól a fonó hagyományának újraélesztéséig, mesevetítések szervezéséig, illetve a zöldövezetek karbantartásáig és hátrányos helyzetű gyerekek számára játékok, biciklik vásárlásáig terjed a skála. A pályázók a tevékenységekhez szükséges alapanyagokon kívül multimédiás és kommunikációs eszközök, valamint irodai bútorzat beszerzéséhez is kérhettek támogatást.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!