Háromféle támogatást folyósít az APIA a gazdáknak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A harmadik negyedévi gázolajár-támogatás folyósítását is elindította a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) a korábban ígért aszálykár-enyhítési és agrár-környezetgazdálkodási támogatások kifizetése mellett.

Szabó Kamilla-Mária

2015. december 23., 12:272015. december 23., 12:27

Várhatóan karácsonyig kifizetik az idei mezőgazdasági munkálatokhoz harmadik negyedévben felhasznált üzemanyag támogatását. A megyében erre a támogatási formára 312 gazda jogosult, akiknek számláira – a gázolaj-fogyasztásuk alapján – 462 ezer lejt utalnak. Mint ismeretes, az elhasznált üzemanyag literenkénti árából 1,8 lejt fizetnek vissza. Emellett, az érintett gazdákat a hónap végéig várják a megyei APIA-hoz a 2015-ös év utolsó negyedévére vonatkozó gázolajár-támogatásának igénylésével kapcsolatban – számolt be Haschi András, a megyei ügynökség igazgatója.

Szintén napok kérdése, hogy azok a gazdálkodók is pénzt kapjanak, akiknek az idei száraz, forró időszak miatt terméskieséssel kellett számolniuk. A megyében leadott 1538 kéréséből 1516-ot hagytak jóvá kifizetésre, ezáltal mintegy 1,5 millió lejt kapnak az érintettek – ismertette az intézményvezető. A kiutalásra kerülő kártérítés egyénenkénti pontos összegét a kárfelmérési jegyzőkönyvben szereplő terméskiesés százalékos aránya szerint határozzák meg. Amúgy 100 százalékos kár esetén a magánszemélyként gazdálkodó növénytermesztő egy hektárnyi burgonyaparcelláján keletkezett kár után 1130 lejt kaphat, ugyanekkora kukoricával beültetett terület után 280 lej a kártérítés, a napraforgó esetében 285 lej, a szója hektárja után pedig 335 lej kapható.

Hasonló feltételek között a cukorrépa után 600 lej, a szántőföldi zöldségek esetében 1490 lej, a legelők után 50 lej, a kaszálók esetében pedig 75 lej a kártérítés. Ezzel szemben a jogi személyiségű gazdálkodók ezeknek az összegeknek kétszeresét kapják meg kárenyhítésként.

Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás valamely csomagját igénylő mintegy 5800 gazda közül 2800-an kapják meg az ünnepek előtt a támogatást. Elsősorban azok számláira kerül fel a pénz, akik már korábban igényelt – több éves vállalással járó – támogatásukat vitték tovább. Ezzel szemben, akik idén új támogatási csomagot igényeltek, esetleg kiutalták számukra a SAPS alaptámogatás előlegét, vagy ellenőrzés alá esett az érintett parcellájuk, netán módosítást, kiegészítést eszközöltek támogatási kérésükben, azok csak jövőben számíthatnak erre a támogatási összegre – részletezte Haschi András. Megjegyezte, Hargita megyében elsősorban az agrár-környezetgazdálkodási támogatás 1-es, 2-es és 4-es csomagját igényelték a mezőgazdálkodók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Büdösfürdőn elkezdhetik idén a víz- és csatornahálózat kiépítését

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó terület esetében. A munkálatokhoz szükséges az Anghel Saligny-program finanszírozása is.

Büdösfürdőn elkezdhetik idén a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
Hirdetés