Többször is tetten ért a rendőrség Oklándon egy 25 éves, Brassó megyei férfit, aki hamis hajtási jogosítvánnyal vezetett egy autót.
2017. február 27., 19:222017. február 27., 19:22
A Brassó megyei Homoród községből származó T. G.-t az okládi rendőrök legutóbb február 23-án délelőtt állították elő, mert érvénytelen jogosítvánnyal vezetett egy gépkocsit. Két nappal korábban, február 21-én délután ugyanannak az autónak a volánjánál igazoltatták.
Akkor a férfi saját személyazonossági igazolványa és az autó okmányai mellett egy nevére szóló, magyarországi hatóságok által kiállított jogosítvány fénymásolatát is átadta, ám az ellenőrzéskor kiderült, hogy az adatbázisban nem szerepel a jogosítvány, sőt a magyarországi hatóságoktól sosem kapott járművezetői engedélyt.
Már akkor eljárást indítottak a 25 éves férfi ellen jogosítvány nélküli vezetés, hamisítás és közokirat-hamisítással való visszaélés alapos gyanújával – tájékoztatott közleményben a Hargita megyei rendőr-főkapitányság. A többszörös törvénysértő ellen újabb eljárást indítottak, ugyancsak jogosítvány nélküli vezetés miatt.
A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.
Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.
Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.
Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.
Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.
A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.
Zenével és versekkel hangolódhatott Farkaslaka község az V. Karácsonyváró Hangversenyen, amelyet a farkaslaki római katolikus templomban szerveztek meg vasárnap délután.
Habár késik a pályázaton elnyert támogatás utalása, mostanra felújították a régi községházát Oroszhegyben, ahol a későbbiekben még tereprendezési munkálatokat végezne az önkormányzat. Az épületben vállalkozói inkubátorházat hoznak létre.
szóljon hozzá!