Gyümölcsös gazdaság tucatnyi ajándék epertőből

Már hajnalban az ágyásoknál volt Fülöp Ilyés, érkezésünkkor azonban abbahagyta az eperszedést, hogy megossza olvasóinkkal, hogyan vált a nyár elmaradhatatlan gyümölcse családi megélhetésük forrásává. Egy évtizede kezdődött az egész, amikor az egyik erdész barátjának felesége nagy, zamatos eprekkel kínálta augusztus végén – amikor megtudta, hogy azok a kertből, és nem a boltból származnak, kedvet kapott a termesztéshez. Tizenöt epertövet kapott ajándékba, ezzel vágott neki a „nagy kalandnak”, és noha eredetileg csak a szűk család igényeire gondolt, ahogy teltek az évek és sokasodtak az epertövek, úgy a rokonság, mára pedig a visszatérő kuncsaftok hada is bőségesen lakmározhat a vegyszermentes termésből.

Kezdetben a települést átszelő országút szélén található területen gazdálkodtak, aztán három éve – a házuktól nem messze – egy másik nagyobb, kihasználatlan területet szemeltek ki. A bokros, gazos terület nem tűnt ígéretesnek, és annak ellenére, hogy mindenki eltanácsolta őket az ötlettől, mégis belefogtak. Többszöri szántást, trágyázást és tárcsázást igényelt a hatvan árnyi föld, míg alkalmassá vált a Rapella-epernek. Ezt követően kialakították az ágyásokat, s bár az első termés még szerény volt, a következő nyáron már „felbátorodtak” a tövek, s a fehér virágokból temérdek piros gyümölcs lett. Mindez vegyszer nélkül.

S hogy miért vegyszermentesen? A család miatt – magyarázta Fülöp Ilyés, aki úgy véli, a nagykereskedelemből származó eperben érezhető a számtalan vegyi kezelés utóíze. „Van itt minden: csiga, csimasz, lótetű, de jut nekik is, és nekünk is” – érvel a gazda, ráérezve a természet egyensúlyára. A vegyszermentes gazdálkodás azonban nem egyszerű, mindig újabb és újabb kihívások elé állítja a termesztőt, de Fülöp Ilyés szeret megbirkózni ezekkel. Idén tavasszal például a tyúkhúrral ismerkedett meg – az őszi munkálatok során túltrágyázta a területet, a téli álom alatt pedig sűrű tyúkhúrréteg alakult ki. A gyepszőnyeg alatti ötezer eperpalántát alig lehetett megkülönböztetni, több hetes kapálás és gyomlálás után látták újból viszont az epertöveket. „Nem vegyszerekkel, hanem kapával írtjuk a gyomot” – mondja Anna, a feleség.

„Nagyfejű vagyok, de az egész család ilyen. Nem kérünk segítséget, de amit csak tudunk, megtermelünk magunknak” – mondta mosolyogva az epertermesztő. Bár gyakran hajnaltól napnyugtáig tartó munkát igényel, a felsősófalvi gazda nem cserélné másra a munkáját, pedig lehetősége lenne. Úgy véli, szíve mindig a gazdálkodáshoz húzza őt, és ez teszi boldoggá.

„Nem tudunk versenyezni a szatmári termesztőkkel – ismeri be Fülöp Ilyés. – A felsősófalvi földieper június első napjaiban kezd piroslani, míg a szatmári már áprilisban.” A sófalvi termesztő egyébként figyelemmel követi, hogy miként termesztik Halmiban az epret, azonban felháborítónak tartja, hogy olykor több tíz különböző „kezelést” írnak ki az ottani gazdák. „Permeteznek csiga ellen, de a munka része többek között levéltrágyázás, vegyszeres gyomirtózás és talajfertőtlenítés. Mindez érezhető a gyümölcsben is” – véli a felsősófalvi gazda, aki bevallása szerint csak trágyát és öntözővizet használ.
„Szíven szúr, amikor némelyek nem értenek egyet azzal, hogy nyolc lej egy kilogramm eper ára. Nem kell ide jöjjenek kapálni, elég, ha eljönnek leszedni az epret, és megtudják, mennyi munkával jár” –  szögezte le a gazda.

„Nem foguk meggazdagodni belőle, de az ember lelkét simogatja, amikor látja, hogy sok vásárló visszatér” – így a gazda, amikor a bevételekről faggatjuk. Egyébként nem viszik piacra az epret, házhoz jönnek a vásárlók: az érdeklődők telefonon jelzik, hogy mikor és mennyi kell, majd frissen szüretelt termést kapnak. A szezon kezdetén rendszerint a szomszédok vásárolnak tőlük, de számos korondi, szovátai és székelyudvarhelyi visszatérő veszi a bioepret, időnként pedig akár Homoródszentpálról vagy Gyergyószentmiklósról is érkeznek vásárlók.