
Fotó: Thomas Campean
Közel nyolcszáz óvodás és iskolás díszített fenyőfát a székelyudvarhelyi parkokban csütörtök délelőtt, ünnepváró dalokat énekelve: a közterek karácsonyi öltözetét ötletesebbnél ötletesebb dekorációk alkotják.
2014. december 18., 21:172014. december 18., 21:17
Számos fenyőfát öltöztettek ünneplőbe a gyerekek és oktatóik csütörtök délelőtt a Bethlen-negyedi parkban és a városi sétatéren: az óvodás és iskolás diákok karácsonyváró hangulatban aggatták a fákra az általuk közösen készített ízléses díszeket. A Móra Ferenc Általános Iskola hetedik osztályosai Tifán Irénke rajztanárnő vezetésével ínycsiklandozó dekorációt készítettek: piros és zöld szalagokkal átkötött mézeskalácsdíszekkel színesítették a kínálatot.
Az Eszterlánc Napközi Otthon egyik csoportja a környezetvédelem mellett is állást foglalt a rendezvényen: mint az óvónők elmondták, a mindennapi csoporttevékenységnek is része az újrahasznosítás és a természetvédelem, így ők díszeiket is ennek szellemében készítették, használt CD-kből, joghurtospoharakból és más kellékekből. Emellett a papírdíszekre környezetvédő üzeneteket írtak. Több csoport, köztük az Orbán Balázs Általános Iskola csapatai is dalra fakadtak a rendezvényen, a hó hiánya ellenére is karácsonyérzetet ébresztve a jelenlévőkben.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!