Gyerekeknek hirdet pályázatot az Aqua Nova Kft.

A tavalyi év plakátversenyének sikerén felbuzdulva a Víz Világnapja alkalmából újabb pályázatot hirdet a székelyudvarhelyi Aqua Nova Kft.: ezúttal a Hogyan került tiszta víz a pohárba? címmel várnak rajzokat, verseket, meséket, fényképeket, térplasztikát.

Kovács Eszter

2012. március 11., 18:482012. március 11., 18:48

2012. március 11., 18:552012. március 11., 18:55

A tavaly Víz Világnapján, március 22-én indított felújítási munkálatok befejeztével elkészült a modern ivóvíztisztító Székelyudvarhelyen, az idei világnap alkalmából az Aqua Nova Kft. a gyerekek segítségét kéri, hogy „otthonossá” tegyék az avatásra váró épületet. Az Udvarhelyszék összes településének oktatási intézményeiben meghirdetett pályázat témája Hogyan került tiszta víz a pohárba?, melyre bármilyen műfajú alkotást várnak a kiírók március 20-áig a cég székhelyére.

A szerevezők arra kérik az iskolák és óvodák pedagógusait, hogy amennyiben egy tanintézményen belül több jelentkező is akad, a legjobb három művet küldjék el. A díjazás két kategóriában – szöveges és egyéb műfajok –, és három korosztály szerint – óvodások, általános iskolások és középiskolások – történik majd, a három legjobb alkotás készítői könyutalványokat, az óvodások Kölyökpark-, az iskolások pedig Balu Park-belépőket nyerhetnek. A beküldött alkotásokat az ivóvíztisztító épületeiben is kifüggesztik a szervezők.

A díjátadás március 22-én 13 órakor lesz a székelyudvarhelyi ivóvízműnél, a Szent János utca 60. szám alatt. A névvel, osztállyal és az iskola nevével ellátott alkotásokat az Aqua Nova Hargita Kft. titkárságára – Haáz Rezső u. 4. szám – várják a szervezők legkésőbb március 20-án 15 óráig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés