
Fotó: Bálint Kinga Katalin
Új, az eddigieknél nagyobb projektbe fogott a felsőboldogfalvi Pro Life Alapítvány: a környezetvédelmi, egészségmegőrző és kulturális programokat is szervező civil szervezet szombattól a hátrányos helyzetű gyerekek foglalkoztatását, a nehéz körülmények közt élők megörvendeztetését tartja szem előtt, önkéntesek bevonásával.
2015. május 17., 16:162015. május 17., 16:16
Megduplázódik a Pro Life Alapítvány által foglalkoztatott gyerekek létszáma: egy nagyobb kaliberű pályázatnak köszönhetően a korábbi kézműves-foglalkozásokon részt vett 0–8. osztályosokkal együtt ezentúl mintegy negyven Udvarhely környéki tanulót fogadnak díjmentesen kreatív műhelyükben, Felsőboldogfalván. Mint Istók Lajostól, az alapítvány vezetőjétől megtudtuk, a Norvég Alaptól elnyert támogatás révén elsősorban vidéki, hátrányos helyzetű fiatalokat szeretnének foglalkoztatni szombatonként, helyszűke miatt két csoportban: lakhelyük, Felsőboldogfalva környékén több olyan település is van, ahol semmiféle szervezett, állandó gyerekprogram nincs, ezt a hiányt kívánják pótolni feleségével, Istók Emőke festőművésszel.
A kézműves-foglalkozás szervezésének ötlete akkor fogalmazódott meg bennük, amikor Istók Emőke több felkérést is kapott, hogy iskola után gyerekeket tanítson rajzolni. Mivel az érdeklődők között hátrányos helyzetű fiatalok is voltak, megtalálták a módját, hogy díjmentesen taníthassanak: néhány éve alapítványt hoztak létre, és elkezdtek pályázni a festészeti kellékekre, eszközökre. A foglalkozásokon gyakran részt vesznek a székelykeresztúri Erdélyi Ifjúsági Egyesület által Székelyföldre hívott külföldi önkéntesek is, akik környezetvédelmi, újrahasznosító programokat szerveztek a kicsiknek. Ezt az elképzelést fejlesztette tovább a Pro Life Alapítvány: mostantól tizenkét önkéntes kapcsolódik be a munkába, amely az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelemre és a nehéz körülmények közt élők segítésére. A foglalkozásokon az újrahasznosított használati és dísztárgyakat ugyanis célirányosan készítik el, hogy azokkal idős-, illetve gyerekotthonok lakóit örvendeztessék meg.
A szombaton megtartott első órán a gyerekek még nem voltak jelen teljes létszámban, de annál lelkesebben, kreatívabban láttak hozzá a feladat végrehajtásához: az alapítvány önkéntesei által előzetesen félbevágott és lecsiszolt borosüvegekből alkothattak festett vázát, amelyre szintén felnőttek által előkészített kis gipszfigurákat ragaszthattak. Akrilfestékkel dolgoztak, amelynek használatát Istók Emőke a kicsik számára is érthetően magyarázta el, majd végigkövette a közel húsz gyerek munkáját, kreatív ötleteket adva nekik a vázájukhoz. Így végül nemcsak gipszfigurákkal és textilvirágokkal, de színes spárgával és tengeri homokkal is díszítettek alkotásokat – Emőke műterme kincseskamrának bizonyult, ahol mindenféle dekorációs kellék megtalálható. A munkából nemcsak a kicsik, de egy-két szülő is lelkesen kivette részét: az egyik anyuka például elmondta, hogy ők gyerekkorukban a rajz- és kézimunkaórákon nem kaptak kreatív feladatokat, nagy bánatára – ez alkalommal ő is ott festegetett a gyerekekkel, boldogan csillogó szemekkel.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!