Fotó: Mihály Csaba
Takács Zoltán székelykeresztúri vállalkozó jelentette be elsőként Székelykeresztúron, hogy megméretkezik a polgármesteri tisztségért, független jelöltként. A magyar pártok helyi szervezetei is dolgoznak már a jelöltállításon.
2016. február 16., 13:012016. február 16., 13:01
2016. február 16., 13:142016. február 16., 13:14
Közösségi oldalán jelentette be hétfőn Takács Zoltán, hogy független polgármesterjelöltként indulna Keresztúron a június 5-i helyhatósági választáson – olvasható a szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében. A 31 éves vállalkozó eddig nem vállalt politikai szerepet, ám részt vett a település közösségi és gazdasági életében. Takács a dokumentumban kifejtette, megválasztása esetén pörgő gazdasági és élénk kulturális élettel, rendezett környezettel és fejlett közszolgáltatásokkal tenné jobbá, élhetőbbé a kisvárost. Ennek megvalósítása érdekében szívesen várja a lakók javaslatait. „Azt hiszem, hogy közösségünknek jelenleg a közöny, a közös dolgainktól való elfordulás a legnagyobb ellensége” – fogalmazott.
Készülődnek a pártok
Rafai Emil Székelykeresztúr polgármestere megkeresésünkre elmondta, ismét indulni szeretne a városvezetői címért az RMDSZ színeiben. Mint mondta, még nem biztos, hogy őt választja jelöltjének a szövetség helyi szervezete, hiszen március 18-tól kezdve tíz napon át bárki jelezheti a pártból, amennyiben indulni szeretne. A választmányi bizottság fogja eldönteni, hogy ki a legmegfelelőbb a jelentkezők közül.
Közösen gondolkozik a polgármesterjelölt-állítással kapcsolatosan a keresztúri Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), Udvarhelyhez hasonlóan a „nemzeti oldal” létrehozása érdekében egyeztetnek. Farkas Csaba MPP-s önkormányzati képviselő kifejtette, csak úgy látja esélyét annak, hogy sikereket érjenek el a helyhatósági választásokon, ha közös képviselőjelölt-listát állítanak a néppártiakkal, bevonva a civil szervezeteket is. Már több potenciális polgármesterjelölttel egyeztettek, ám konkrét döntés nem született. Az elhangzottakat megerősítette Fodor Mózes is, az EMNP helyi szervezetének elnöke.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!