
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.
2025. november 10., 08:272025. november 10., 08:27
Hétfőn és kedden, 10-én és 11-én a kivitelező aszfaltozásra készíti elő a Tamási Áron utcát, ezért lezárják azt a Lejtő és az Orbán Balázs utcák közötti szakaszon. Ugyancsak hétfőn
aszfaltozás miatt lezárják a Dózsa György utcát a Tamási Áron és a Hunyadi János utcák közötti szakaszon,
valamint a Mihai Eminescu utcát a Wesselényi Miklós és a Dózsa György utcák közötti szakaszon.
Emellett a villamossági vállalat
hétfőn 8 és 17 óra között lezárja a Templom utca alsó szakaszát,
kedden pedig szintén 8 és 17 óra között a Bartók Béla utca alsó szakaszát villamosvezeték elhelyezése miatt.
A városvezetés arra kéri az autósokat, vegyék figyelembe a lezárásokat, és ne parkoljanak a jelzett idősávokban az érintett útszakaszokon.
Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.
Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.
Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.
Csődbement vállalkozó, pénzhiány és más akadályok is nehezítették a homoródszentmártoni óvoda megépítését, amelyet hosszabbított programmal működő napközi otthonként képzeltek el. Most azonban úgy tűnik, még idén elkészülhet az épület.
Több szülő gondol nehéz szívvel arra az időre, mikor fogyatékkal élő gyermekének az ő hiányában kell majd túlélnie, megküzdenie a hétköznapokkal. Egy közelmúltbeli eset kapcsán próbáltunk megoldási lehetőségek után nézni.
Bár nyár elején gőzerővel kezdődött el a homoródfürdői Hatos villa energetikai felújítása, jelenleg nem látni munkásokat a helyszínen. Hargita Megye Tanácsának elnökét kérdeztük, hogy milyen problémákba ütköztek a kivitelezés során.
Nyergesvontatóval ütközött egy személygépkocsi kedden este a Kalonda-tetőn, a balesetben a személyautó sofőrje megsérült. A forgalom jelenleg is – immár közel két órája – áll a 13A jelzésű országúton.
Első alkalommal rendeznek cigány tánccsoport-találkozót és Kóré Géza emléknapot november 9-én Székelyszenterzsébeten, ahol a roma kultúra és hagyományőrzés kerül középpontba.
Bár számos nehézség hátráltatta a beruházást, hamarosan óvodává, majd napköziotthonná alakul át a régi kányádi községháza. A polgármester azt szeretné, ha már a következő félévben az új helyszínre költözhetnének a gyerekek.
szóljon hozzá!